2013. augusztus 20., kedd

2013.08.09-11 - TRANSALPINA


2010-ben szinte az utolsó pillanatban volt szerencsénk végigmotorozni a Páring hegycsoport méltán híres (akkor még jelentős részén burkolatlan) útján, a DN67C-n (vagy ahogy sokan ismerik, a Transalpina-n), mielőtt a kalandokat rejtő, a hegy oldalába vájt makadám útra tükörsíma aszfaltréteg került, és az érintetlen természet a túristák martalékává vált. Taro is itt avatthatta fel "terepen" először friss szerzeményét, az XT1200Z Super Tenerét. Ráhangolódásként itt olvasható az említett túra: 2010.06.10-13 - TRANSALPINA TURA

Leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogyan változott meg látványút a hangulata a "civilizáció ??" hatására...

2013-08-09

Péntek, délután 2 óra. A telefonom vadul jelzi, hogy ideje búcsút inteni a munkának. Hazafelé azon kattog az agyam, hogy a már szokásos éjszakába nyúló pakolás során mit felejtettem el bepakolni. A checklistát végigfuttatva úgy rémlik, hogy a hűtőben akklimatizálódó 3 napi hidegélelmen és a 6-7 liternyi ásványvízen kívűl minden a motoron összekészítve várja az indulást. 3 órára hazaérek, neki is látok a beöltözésnek, amikor megszólal a telefonom. Joci egy órával korábban az indulási pontra ért. Nem szeretne a tűző napon aszalódni, úgy dönt, hogy óvatosban elindul a pályán, és legkésőbb a nagylaki határnál összefutunk. 1/2 4 körül a családtól búcsút veszek, a közel 35 fokos kánikulára való tekintettel indulás előtt nyakon öntöm magam egy fél vödör vízzel csak úgy hűsítés gyanánt és irány a közeli benzinkút. Itt meglocsolom a tankot, belövöm a guminyomást és a péntek délutáni forgalom mellett ráállítom magam a M0-ra. Mire a maglódi lehajtóhoz érek a "megpermetezett" ruhám csont száraz, vidám kis gatyarohasztásnak nézünk elébe...
4 órára meg is érkezem az inárcsi ÖMV kútra, Dzsaszti, Timi (Honda CBF1000) és JLT (Honda XL1000V Varadero) is rajtra készek. Egyetlen apró bökkenő van csak: a kúton napszúrást kapott az IT rendszer, így nem lehet benzint vételezni. Dzsasztiéknak pedig igen nagy szükség lenne rá, mert balcsi óta nem kapott inni a Honda, lassan porzik a tank. Autópályamatricát szerencsére lehet venni, gyorsan befizetem magam 10 napra, és eco módban nekiugrunk az első benzinkútig tartó negyven egynéhány km-nek.
Lajosmizsei kúton villámgyors pit-stop, majd egy lendülettel legyűrjük a nagylaki határig.
Itt Jocival (Triumph Tiger XC800) kiegészülve teljes létszámmal lépjük át a határt és a lemenő nap fényében
Arad,
Temesvár és Karánsebes érintésével helyi idő szerint 1/2 éjfél magasságában tábort verünk a műholdképek alapján kiválasztott helyen. Hibátlan, frissen kaszált tarlón, kukoricatábla mellett állítgatjuk a sátrakat, majd lesétálunk a 80-100 m-re található patakhoz némi tisztálkodás reményében. A víz minősége a fejlámpák fényében nem túl bíztató, reggelre halasztjuk az esetleges megtisztulást. A patak mellett közvetlenül egy tisztás található, az eldobott üvegekből, műanyag tányérokból arra lehetett következtetni, hogy ezt a helyet gyakran látogatják. Visszasétálunk a sátrakhoz, lassan eltesszük magunkat másnapra és szinte álomba is szenderül a banda, amikor a mellettünk lévő földúton megjelenik 2 kocsi. A patakfelé vezető útra ráfordulnak, a sátrainkkal egyvonalban megállnak, majd lezúznak a patak melletti tisztásra. Sátrainkból előkászálódunk és figyeljük az eseményeket. Hivatlan vendégeink ezerrel bömböltetik az autóból a cigányzenét, 1-2 fejlámpás megindul a sátraink irányába a dűlőúton, majd visszafordulnak. Joci kivételével mindenkinek kiment az álom a szeméből :) Nagyjából 1/2 3-ig bírták szuflával, ekkor zene elhallgat, kocsikba beültek, majd kifelé is megálltak a sátrak mellett, a maguk módján jóéjszakát kívántak (elkezdtek a kocsiból kifelé üvölteni), majd a földúton kapartatva-motort bőgetve elszivárogtak. 5 perc múlva már mindenki a birkákat számolta :)))

2013-08-10

A nem túl kiadós alvás után 7-kor talpon a tábor. Lecsekkoljuk a patakot, nem csak tisztasága, de az enyhén csatorna szaga is eltántorít mindenkit a benne történő felfrissüléstől.
Megreggelizünk, sátrat bontunk
és 1/2 9-kor már robogunk is Herkulesfürdő felé.
Az időjárásra nem lehet panaszunk, hétágra süt a nap. Herkulesfürdő előtt megtankoljuk a motorokat, betoljuk a reggeli kávét/kappucsinó/forró csoki adagokat, majd nekiveselkedünk a Cserna völgyének.
A jóidő kicsalogatja az egyébként sem otthonülő természetű helyieket, és dúl az össznépi nomádkodás ezerrel.
Számunkra ez abban nyilvánul meg, hogy kiadós gyalogos és autós forgalommal kűzdünk az első km-eken. Majd szépen lassan elhagyjuk a fürdőváros népszerű helyeit, az útszélén leparolt autók is elmaradoznak, jöhet a kanyar- (akarom mondani kátyú-)vadászat. Fokozatosan alkalmazkodunk az útviszonyokhoz, szinte már rutinból kerülgetjük a felnigyilkos tereptárgyakat. Korábbi túrákból már megtanultuk, hogy a táj minél szebb, annál rosszabb út vezet hozzá :)
Égbe nyúló sziklacsúcsok tövében kanyargunk, a látvány gyakran eltereli a figyelmet az útról, és legnagyobb örömünkre egyre kevesebbszer koppannak gödörbe a kerekek. Az idegőrlő kátyúkerülgetés hamar örömmotorozássá szelidül, számolatlanul hagyjuk magunk mögött a kanyarokat, a GPS-re tekintve még megannyi vár ránk Zsilvásárhelyig.
Szinte fel sem tűnik, úgy elröppen az a 100 km :) A nagyváros szombat délelőtti forgatagát egy óvatos rövidítéssel elkeüljük, a kivezető úton még egy félrevezető tábla (szerintem) rosszfelé próbál terelni a Transalpinára. Felülbírálom a jelzést és haladunk tovább az előre eltervezett úton. Dél felé jár az óra, lassan ideje lenne egy kúton némi tápanyagbevitelnek, a GPS úgydönt, hogy nem támogatja az ötletet, minden létetző mellékúton keresztűl rövidíti az útvonalat.
Jobbhíjján egy bekötőút melletti fasornál ejtük meg az ebédet. Lakoma után jöhet a nap fénypontja: a híres DN67C :) A Rancaig vezető út már 3 évvel ezelőtt is aszfaltos volt, de a járműforgalom most legalább 50x az akkorihoz képest. Novaci központjától jegyet váltok a szembe sávra és indulhat a hegymenet. A sisakkamerás felvétel kedvélért egyszuszra legyűrjük Rancáig, majd downhill Novaci felé vissza az első "bazársorig".
Itt elkészülnek a kötelező fotók,
majd bazársorról bazársorra járjuk be az utat.
JLT-vel megmozgatjuk a tökéletes aszfaltcsíkon elkényelmesedett Varákat a dombtetőn álló átjátszóállomásig,
majd folytatjuk tovább a poroszkálást a Transalpina legmagasabb pontja felé.
Az északi szerpentin 3 éve még murvás-saras off-road pálya volt, 10-20 percenként elhaladó autóssal-motorossal-quadossal. Mára már olyan forgalmas lett, mint a Rákóczi út reggel 7-kor.
Perceket kellett várni ahhoz, hogy az út egyik feléről a másikra sétáljak, miközben próbálom megörökíteni a Varát a 2010-es pózokban.
Csak állok, nézem a kígyózó kocsikat, és egyre jobban érzem, hogy ez már nem az az út, ahová 3 évvel ezelőtt olyan jól eső érzéssel (sokszor kűzdve az elemekkel!) jöttem fel. Joci is megerősíti a bennem kavargó érzéseket.
És a java még hátra van: a hágó legmagasabb pontja olyan, mint a piros 7-es,  mindent visz. A keskeny aszfaltcsík mindkét oldalán autók sorakoznak, közöttük elférni nem egyszerű,
az út melletti gyepen sütödék sora várja a megéhezett túristákat. A fűre leteleszünk mi is, és realtime-ban nézhetjük végig, miként válik ez a hely is a túristák martalékává.


Hol vannak a régi szép idők, amikor itt leült az ember és olyan csönd fogadta, hogy a sját gondolatait is hallotta... Ez már a múlté...

Most autókkal jönnek-mennek, dudálnak-ordibálnak és próbálják minél inkább magukra felhívni a figyelmet (az autó oldalablakából félig kilógva "szörföznek"),
pedig itt bizony nem ők lennének a főszereplők...

Miközben nagyüzemben kapjuk az impulzust jobbról-balról, nem szabad megfeletkeznünk arról az apró momentumról, ami legutóbbi 30 perc (számunkra) igen fontos eseménye: észak felé az égre pillantva komor esőfelhők gyülekeznek. A hőmérséklet is esett legalább 15 fokot, kabát néklül sehova :) Kósza ötletként a Torockó helyetti Transzfogaras végcél is felvetődik, de végigszámoljuk és úgy döntünk, hogy marad az eredeti terv, irány Torockó.
Az Oasa tó felé ereszkedve aztán kapunk egy rövid záport, mindez úgy, hogy közben valami demontrációra felvonult, kb. 40-50 kocsiból álló konvojt kellett előznünk a nem kicsit kanyargós úton. Szerencsére az eső is hamar eláll, az előzéseket is hamar letudtunk, jöhet a következő szint: útjavítások sávszűkítéssel, és/vagy szintbeli eltolásokkal, murvával meg minden jóval. Eképpen múlattuk az időt Sebesig, ahoiva Dzsasztiék már enyhén porzó tankkal gurultak be. Itt megtankoltunk, meguzsonnáztunk és szemerkélő eső mellett nekivátunk a mai utolsó 70 km-nek. Az esőfelhőket folyamatosan kerülgettük, Gyulafehérvárig szinte szárazu lábbal érünk be. A városból kifelé ismét szemerkélni kezd az eső, egyre közelebb kerülünk a zivatar cellékhoz, szinte 3-4-nél tovább nem tudok elszámolni a villámlás után, hogy dörgés ne kövesse. Nagyenyednél aztán megszakad a "sikerszéria". Olyan hirtelen szakad le az eső, hogy mire a lekanyarodunk a Torockó felé vezeő Dj107-re és esetleg meg tudnánk állni, a nadrágomból a csizmám felé patakokban folyik az égi áldás. A tükörbe nézve úgy látom, hogy senki sem áll félre, hogy esőruhát vegyen fel (én meg a már ronggyá ázott nadrágra úgysem venném fel), így haladunk tovább. Az eső komoly intenzitással tolja, 50-nél nagyobb tempót nem is merek tolni az alacsony látótávolság miatt. Természetesen már az első adag zuhany is nyitott sisakplexinél lepett meg, a kívül-belül vizes visort innentől kezdve esélytelen voltam lecsukni :( A Kőköz felé haladva az eső mintha alábbhagyna, de ez csak beugratós csel, jégesőben folytatta. A hangulatot az egyre közel lecsapó villámok fokozzák, néha a Székelykő vonulatán, néha meg a vár felőli oldalon csapot le a ménykő. A Gyopár panzió bejáratánál aztán megtorpnunk, a parkoló fullre tele kocsikkal, motorokkal. A tulajdonos első körben sátrazás lehetőségével borzolja az idegeket, majd végignézi a foglaltsági táblázatát és kiderül, hogy éppen 5 főre van szabad szállása. 2 darab kétágyas faház és 1 egyágyas van üresen. Joci le is csap az egyágyasra, Dzsaszti és Timi elindulnak a kemping másik végében lévő faháézhoz, JLT-vel meg becuccolunk a másik dupla kecóba. Mire elkezdenénk lecuccolni, megérkezik a jégeső is... A sátras opció kicsit durva lenne...

Minden ruhánkból csavarni lehet a vizet, házinénitől érdeklődünk esetleges ruhaszárítási lehetőségek felől (kandalló vagy szárítógép), de csak a hagyományos módszer van a tarsolyban. Illetve az én topcase-em minden rejt hajszárítót, be is üzemeljük a kecóba (fűtésnek sem utolsó) szomszédaink legnagyobb örömére. Lezuhanyzunk, majd összerántjuk a csapatot vacsorázni. JLT indulás előtt felvázolta azon tervét, hogy Ő innen nem jönne velünk haza, hanem 1 nappal megtoldva a túrát elmegy a Transzfogarasra, majd onnan hétfőn haza. Úgy beszéljük meg, hogy reggel az időjárás függvényében dönt A vagy B terv felől.

2013-08-11

Kissé borongós időre ébredünk. A nap percekre kibukkan a felhők közül, de arra kevés, hogy a ruháinkat maradéktalanul megszárítsa indulás előtt.

JLT böngészi a vödör.com-ot
és úgy dönt, hogy belevág a 2 napos Transzfogaras szóló ride-ba. Reggeli után elbúcsúzunk tőle és 3 motorral elindulunk a biharkeresztesi határ irányába, természetesen nem a legrövidebb úton :))) Torockó után be is vetjük magunkat a dombok közé
és a Tordai hasadékot nyugatról megkerülve robogunk Magyarlóna felé,
majd néhány km erejéig érintjük a DN1-et és újra irány a mellékutak.
A nem túl nagy forgalomnak köszönhetően jól haladunk, Magyarzsombornál a kúton megállunk 10 percet szusszanni, majd indulnánk tovább, de erről a Vara másképp dönt. A gyújtást ráadva rendesen megjelenik a műszerfalon minden, majd szépen elhalványul. Amikor a motor leállító "vészkapcsolót" lekapcsolom, visszajön a delej. Rögtön a kapcsolóra gyanakszunk, hátha a tegnapi eső betett neki. El is kezdjük lebontani, de leszerelve semmi sem változik. Gyújtáson úgy tűnik, mintha az akksi is gyenge lenne. Időközben a kútra befut egy 8-10 motorból (és 2 kisérőautóból) álló magyar csopperes banda. Érdeklődnek is nyomban, mi jót lehet e bütykölni egy elromolhatatlannak hitt Hondán. Az újabb diagnózist már kollektíven érkezik: biztos az akksi adta meg magát. Előbányászom a bikakábelt a topcase-ből, leveszem az ülést, ráfogatom a bikakábel fogóit a sarukra, majd véletlenül összeérintem a két szabad fogót, ami akkora ívet húz, hogy két 10-es lemezt össze tudnék vele heftölni. Szóval az akksi nem kuka, valami más lehet a gond. De hirtelen a műszerfal teljes pompájában díszeleg, sőt a motor is pöcre röffen. Húha... Csak egy kis heggesztés kellett neki :DDD Motort leállítom, bikakábelt leszedem az akksiról, tenném vissza az ülést, de a többiek javasolják, hogy teszteljük már le mégegyszer, az előbiről lemaradtak. Gyújtás rá, se kép, se hang. Parádés... Bikakébelt visszaharaptatom az akksira, majd kicsit megmozgatom és újra működik minden. Na, ekkor már mindenkinek világos volt, hogy az akksisaru a bűnös, biztosan kilazult. De nem, a csavarok fullra húzva, valószínüleg valami oxidáció lépett fel a saru és a pólus között és ezért nem vitte át a delejt. Az ívkisülés meg valahol máshol adott kontaktot, de az meg nem maradt tartós. Nem szaporítom a szót, csavar kilazít, saru megmozgat, csavar meghúz, motor megy, mintha mise történt volna :)

Csopperes csapat látván, hogy minden okés, folytatják az útjukat, én meg vissazrendezem a hengerszákot az ülésre és go tovább. 2 faluval odébb utol is érjük a bandát :)
Zilah előtt a szerpentinen megfaragjuk a gumik szélét, majd egyre alacsonyabb rendű (és minőségű) utakon haladunk,
amikor Ratin faluban elfogy az aszfalt.
A helyiek útba igazítanak, hogy ha nem szeretnénk 10-15 km-t terepezni, akkor Bic irányából közelítsük meg a főutat. Így is teszünk,
hamarosan ismét "rendes" úton haladunk Élesd felé.
Halmosd után a GPS mintha kígyót nyelt volna, olyan kanyargós utat mutatott. Vadiúj két sávos aszfalton kezdjük az kanyargást,
ami pár kanyar után 1 sávra
és útépítésre változik,
majd 5-10 km múlva az új aszfalt is eltűnik
és kissé megrozzat állapotú, de annál szebb környezetben futó úton tekergünk le Élesdre.
Nagyvárad felé
egy újabb magyar motoros csapatba boltunk, egy útfelbontásnál meg is állnak a kb. 1 km hosszú sor végén, mi megpróbálunk a sor elejére "osonni", a szembejövők közül nem mindenki akart ebben segíteni. Nagyváradra beérve aztán utolért minket egy magyar AT-R1200GS páros. Nagyon siethettek, mert az általunk diktált 60-70-es tempó nekik kevés volt, tolátk 80 felett, az AT át is ment egy piroson, a BMW kénytelen volt kishíjján stoppie-zni, mert a gyalogosok időközben az úttestre léptek... Hát így kell ezt...

A kivezető út már jól bevált benzinkútján megtankoljuk a motorokat, és Debrecen felől
1 kiállásos box taktikával erős forgalom az M3-on betámadjuk Budapestet.