2007-09-29 – 2. K–V Túra

„KV túra? Az meg micsoda?” - kérdezték a többiek, és el is kezdtek találgatni: „Áááá, biztos leteszteljük, hogy hol milyen kávét főznek… Jó ötlet, mióta várunk már erre….”, „Nem, szerintem valami trükk van ebben, BIKE-R nem szeret beülni kávézni….”. Az utóbbi nyert.


K-V túra, vagyis Kastélyok és Várak. Túrasorozat, melynek során Magyarország (és későbbiekben a környező országok) ismert, népszerű vagy éppen teljesen ismeretlen kastélyai és várai válnak kiemelt úticélunkká.

Útvonal:
Budapest – Füzesabony – Eger – Miskolc – Kurittyán – Aggtelek – Tornanádaska – Rakaca tó – Edelény – Ónod – Muhi – Budapest (Távolság: 550 km)

6.00-kor sztenderre teszem a motort a benzinkúton és várok. Kicsit korán érkeztem, és bíztam benne, hogy a tegnapi kiadós eső nem vette el a többiek kedvét. Csak pár perc, és egy motor fénye világítja be a benzinkút köveit. Joci az, a DL-el. Társaságban gyorsan telik az idő, közeledik az indulás időpontja, és szerencsére gyarapszik a létszám is. Körbenézek és örömmel konstatálom: mindenki itt van.
Gyors létszámellenőrzés:
Af (Suzuki DL 650), Ferko + Erika (Yamaha Fazer), Kiss Atti (Honda Deauville), Joci (Suzuki DL1000), Imi + Imi Jr. (Honda CBF1000), Landy (Suzuki GSX-R 600), Zita (Suzuki DL650) és jómagam a Honda Varaderóval.
A korai időpont ellenére a „felnövekvő generáció” is képviselteti magát: Imi Jr. is velünk tart a CBF hátsó ülésén. Számára nem csak motorozás, de egy kiegészítő történelem óra is, hiszen élőben láthatja azokat a helyszíneket, melyek a történelem könyvekből oly sokszor visszaköszönnek: Diósgyőr, Ónod, Muhi.

6.30-kor életre keltjük a lóerőket, és útnak indulunk az autópályán. Meglepődve tapasztaljuk, hogy ma reggel mindenki kelet felé vette az irányt, erős forgalomban fogyasztjuk a kilométereket. A nap lassacskán megjelenik a horizonton, ám szikrázó fénye hamarosan ködbevész. Drasztikusan romlanak a látási viszonyok, a tempót is ehhez mérten csökkentjük. Az eddigi tartós 130 helyett kénytelenek vagyunk beérni 100-110-zel. Már „csak” 50 km Füzesabony, de egy örökkévalóságnak tűnik odaérni. A tükrök bepárásodtak, sisakom plexijén pára kívül-belül, az aszfalt felülete a páralecsapódástól csillog, egy autó az 5 m-rel mélyebben fekvő árokban „pihen”. Egy első osztályú horror jelenet minden kellékét magunkénak tudhatjuk. A pályáról letérve a köd Kerecsendig „színesíti” utunkat, a 25-ös útra fordulva jó látási viszonyok mellett gurulunk Eger felé. A forgalom szinte nulla, a napfény lágyan simogatja a bükk lankáit. Az idillt egy szolid sárfelhordás töri meg. Keményre száradt földlabdák hevernek a sávban, de olyan rendezetlenül, hogy képtelenség kikerülni. Egerbe beérve ismét köd fogad, úgy látszik ez a mi formánk.

Az első kúton nyújtózunk egy kicsit, és azon gondolkodunk, hogy a mára jósolt 21-25 fok, napsütés csak az időjósok tréfája lett volna??? Időközben tovább bővült a létszám, megérkezett Timi, Dzsaszti (Suzuki 1600 Marauder) és Csabee is (Honda Varadero).


A Miskolc és Eger közötti szakaszt a bükki nemzeti parkon keresztűl vezető úton tettük meg.

Gyönyörű környezetben kanyarog a néhol csak szűkösen 2 sávos út, a minősége helyenként hagy kívánni valót maga után, de a látvány kárpótol. Bükkszentkereszt felé kanyarodva a 1,5 sáv 1-re csökken, ám a látvány elképesztő: az ősz színeibe öltözött fák között kanyargó útról egyszer csak előbukkan a völgyben elterülő Miskolc látképe, amit dunnaként vastag hófehér felhőtakaró borít.


Itt (GPS koordináta: N48 04 11.3 E20 39 36.3) mindenképpen érdemes pár percre megállni, bár a keskeny úton a forgalom akadályozása nélkül szinte csak motorokkal lehet.


Miskolcra leérve első utunk a benzinkútra vezet, majd irány tovább a diósgyőri vár.

700 Ft-os belépődíj ellenében lehet a vár területére lépni, ám - legnagyobb meglepetésünkre – a bent található kiállítások közül akad olyan, amelyek megtekintéséért további 300 Ft-ot kell fizetni.

Az igazi meglepetés a páncélok és fegyverek termében ért,


ahol a riasztó a vaku villanására azonnal 5 másodperces visításba kezdett. Nem volt számomra egyértelmű az ok, mivel közel álltam a védőkordonhoz, először arra tippeltem, hogy ezzel váltottam ki a riasztó ellenszenvét, de a következő (már távolabbi) flash kizárt minden kétséget. Lehet, hogy én voltam figyelmetlen, de az egész teremben csak a bejáratnál egy „Kamerával megfigyelt terület” matricát láttam, ami számomra nem egyenlő a „(vakuval) fényképezni tilos”-sal…. Na mindegy, már ezt is tudjuk J Meg azt is, hogy akkoriban nem sokat törődtek az ergonómiával. A tornyokba ugyanis olyan lépcső vezet fel, amin még a törökökön edződött magyar vitézek is földig érő nyelvvel sprinteltek fel. Minden lépés legalább 30 cm-rel visz közelebb a toronyhoz,

mindezt olyan lépcsőfokokon, amin a 44-es csizmával nem lehet telitalppal állni. Úgy látszik, akkoriban kis lábon éltek :)




Diósgyőrnek Lillafüred irányából intünk búcsút, majd Mályinka felé poroszkálva

a néhol kicsit viseltes úton irány Kurittyán. A főutcáról is jól észrevehető Batthyány/Pallavicini kastély napjainkban Diákotthonként funkcionál. A kapu nyitva áll, úgyhogy a motorokat a kerengő mellett a főbejáratnál megpihentetjük.

A kastély gyönyörűen felújított, a kerengőt virágok hada színesíti, látszik rajta a gondoskodás. 5-10 percbe telik, mire feltűnik valakinek, hogy betolakodók vannak a területen. Egy 12 éves forma kissrác bukkan elő a kastély mellett elvezető ösvényről, akitől megtudjuk, hogy maga a kastély épülete az iskola, és a diákotthon a kastély mögött található. Gyorsan le is tesztelem a történelemi ismereteit azzal, hogy tudja-e, kinek a kastélya volt egykoron az épület? Eötvös nevét mondja kissé bizonytalanul, majd Pallavicini nevét hallva felcsillan a szeme: „Ja, igen a grófé…” J A kissrác a motorokat látva rábökött Landy GSX-R –jére és rögtön megkérdezte: „Mennyivel megy?” , „270” kapta a választ, mire ő: „ Szoktak gyorsan menni??”. Határozott nemmel válaszoltunk, és elmeséljük neki, hogy mi túrázgatunk, de láttam, hogy nem győztük meg. Lassan összekészülődünk, beindítjuk a motorokat, ekkor a srác még egy kérdést odavet a hangosan dübörgő motorok között: „Tényleg nem szoktak gyorsan menni?” …. Ááááááááá….

Aggtelek után kellemes, kanyarokkal tűzdel aszfaltcsík vezet a határ mentén, gyorsan elérjük Tornanádaskát. Már a távolból is jó kivehető a domboldalra épített Hadick kastély épülete, csupán a sorompónál kell elfordulni és megtenni azt az 500 m-t. De ez így túl eseménytelen és hétköznapi lenne, ezért a „szórakoztatásunkról” a helyi lakosság (bőrszínt nem írok) gondoskodik. A síneken átérve a kihaltnak tűnő utca – feltehetően a motorok hangjának hívó szavára – benépesedik. A kétkerekűek látványára „megindul” a bámészkodó nyálelválasztása, és a konvoj hátsó traktusa - a wachati törzs tagjainál is népszerű – üdvözlési formában részesül (pestiesen szólva) csula eső képében. A kastély kapuja felé közelítve az egykoron talán szökőkútként működő medencéből ugranak elő a „fiatalok” köszönteni minket. A kapun behajtást tiltó tábla, de a kialakult „szituáció” miatt ezt most figyelmen kívül hagyjuk, irány a kastély. Felérünk a kastély bejáratához,

persze zárva. A leírások említést tesznek a parkban valami csodás angolkertről is, de mivel nincs látótávolságon belül, ezt most kihagyjuk. A népes „fogadócsoport” hangja még a kastélyparkba is felhallatszik, itt nem szívesen hagynám magára a motort. Rövid stratégiai egyeztetés a visszautat illetően, aztán jöhet, aminek jönnie kell. A kastélypark kapuján kigurulva a már jól ismert közterületi jakuzzis fiatalságtól (átlagéletkor 4 év) zsibong a „főtér”. A sorompó felé haladva ismét feltűnik pár helyi vitéz, de az igazi látványt az egyik mellékutca sarkán posztoló helyi kétkerekű tulajdonos biztosítotja. Zöld krosszmotorján (gondolom káwaszaki) sisak nélkül napszemüvegben feszít, mint pók a lucernásban, majd díszkíséretet ad a csapatnak a sorompóig.

Tornanádaskáról a Rakaca tó felé vesszük az irányt (helyenként hardendúrós formában a kátyúk és minősíthetetlenül rossz aszfaltnak köszönhetően),

néhány fotó a Rakaca tó gátján, és irány Edelény, a H’uilier-Coburg kastély. A főbejárat díszes kapuja mögé pillantva egy erős rozzant állapotban lévő épület látványa tárul elénk.

A kapun felirat adja tudtunkra, hogy 200 ft a belépő és „tárlatvezetés” óránként van egészkor. Az órámra pillantok: 15.17. Ez lehet, hogy bebuktuk? 40 percet nem biztos, hogy érdemes egy rozzant viskó megtekintése miatt várni, de pihenni azért kell, így hát lecuccolunk. 5 perc múlva megjelenik a guide néhány látogató kíséretében. Gyorsan rá is térünk a lényegre, bemennénk megnézni a „kastélyt”, ha lehet. Persze, hogy lehet :) Már szurkoljuk is le a 200 pezót, és megindulunk az épület bejárata felé. A fényképezőmmel kutatom a homlokzat épen maradt részeit, megörökítendő az utókornak.



Az épületbe lépve meglepődöm, viszonylag jó állapotú lépcsősor vezet az emeletre. Az idegenvezetőt követve haladunk a romosabbnál romosabb termeken. Freskók a falakon (már ami megmaradt),

öntöttvas kályhák a sarokban,

rengeteg bogár az ablakokon. Végig sétálunk az egyik szárnyon, visszaérünk a lépcsőkhöz,

aminek a túloldalán található a nagyterem. Az utóbbi időben állítólag házasságkötésekre használták, de már arra is egyre ritkábban. A folyosón tovább haladva az egyik legeredetibb állapotban megmarad szobát látva tudjuk csak elképzelni, milyen pompában díszeleghetett egykoron az épület.



A szomszédos termekben korabeli fotók, tervrajzok és leírások nyújtanak részletes betekintés a kastély és Edelény történelmébe. Az udvarra kiérve

kísérőnk meg is kérdezte, hogy mi járatban vagyunk errefelé, honnan és hová tartunk? A Tornanádaskai sztori hallatán nem volt igazán meglepődve, ismerte a helyiek „vendégszeretetét” J Megköszöntük az idegenvezetést, és a „lovakra” pattanva levágtattunk Ónodi várig.


Néhány pillantás a vidáman kanyargó Sajóra, pár fotó a vár megmarad falairól, és újra nyeregben, immáron Muhi felé.


A dombon álló fakeresztek a 1241-es muhi csatának állítanak emléket.

Történelem:IV. Béla király a Sajó partján fekvő Muhi-puszta melletti sík mezőn próbálta elvágni a tatárok útját. A magyarok táborukat körös-körül szekerekkel erődítették. A sátrakat úgy egymáshoz kötötték, hogy közöttük szinte járni-kelni sem lehetett.A tatárok a Sajó túlsó partjáról különösebb nehézség nélkül kikémlelték a sík területen elhelyezkedő magyarok hadállásait. Az éj leple alatt a király táborától északra és délre átkeltek a folyón, és bekerítették a mieinket. Reggel a nyilak és dárdák zápora hullott a táborra. A tatárok gyújtónyilai lángba borították a szekértábort és a sátrakat. A királyi had menekülését a kötelek és sátrak sűrűsége és összevisszasága is akadályozta. 1241 áprilisában a muhi csatában a magyar sereg súlyos vereséget szenvedett. A királyt hűséges embereinek sikerült megvédeni és kimenekíteni a tatár gyűrűből. IV. Béla tatároktól üldözve, váltott lovon menekült a nyugati határ felé.

A dombtetőről gyönyörű panoráma nyílt a nyélkádházi tavakra, melynek víztükre vakítóan csillogott a lemenő nap sugaraitól, jelezvén, hogy ideje motorra ülnünk, ha sötétedés előtt el szeretnénk érni Pestet.