2010. április 28., szerda

2010 - Közel-Kelet Túra - 2. nap

A tegnapi lemaradásunkat szeretnénk behozni, ezért a csapat már 6-kor talpon van. Gyorsan összekészülünk, a motorokat felmálházzuk, Attival leegyeztetjük a programot arra az esetre, ha a Super Tenerét sikerül éltre kelteni, majd 7-kor verőfényes napsütés és szinte nulla autópályás forgalom mellett nekiveselkedünk a török határig hátralevő kilométereknek. Mivel tegnap sötétben értünk a szállásra, csak induláskor fedeztük fel azt a csodás panorámát, ami a környező hófedte hegycsúcsokra nyílik. Plovdivig autópályázunk, majd a GPS hatékony közbenjárásával nyerünk egy városnéző útvonalat :( Bukunk vele kb. 20 percet, de sebaj, haladunk tovább. Harmanli után újabb navigációs baki: rá akart terelni az épülőben lévő autópályára, ráadásul forgalommal szemben (Garmin és IGO is ugyanazt mutatta). Mindezt megfejelte azzal, hogy bevitt egy zsákfaluba. "Az első lehetőségnél forduljon vissza!" Na kösz :) Újabb félórát elvesztegettünk és várható volt, hogy ennek meg lesz a böjtje. A török határra sikerült ebéd időben megérkezni, a vízumra 1 órát vártunk. Vízum után pecsétgyűjtögetés, aztán mehettünk allah hírével :) A török közlekedés kultúrából már az első 50 m-en bemutatót tartanak: a piros lámpát rajtunk kívül mindenki figyelmen kívül hagyja. Edirnére csak a pályáról vetünk néhány pillantást, robogunk Isztambul felé. Az időjárás "kellemes": erős oldalszél, fokozatos csökkenő hőmérséklet (Isztambul peremén menet közben már csak 12 fok). Rövid pihenőt tartunk, meleg ruhákkal javítunk a komforton majd belevetjük magunkat az délutáni isztambuli forgatagba. A fizetőkapunál még megtekintjük a helyi erők alkalmi boxmeccsét, majd lépésben áthajtunk Ázsiába. Viszlát öreg kontinens! nagynehezen kivergődtünk a külvárosba, tankolás, kaja és irány tovább Ankara felé. Már sötétedik, amikor elhagyjuk Isztambult. A forgalom ellenére jól haladunk, a hegyekbe érve köd és 3 fok vár. Lassan már minden ruha rajtunk van, nem ilyen időjárásra készültünk :) Ankarát a körgyűrűn megkerülve hagyjuk magunk mögött, és éjjel 1 órakor (otthoni idő szerint!!!) megszállunk az első útbeeső hotelnél, az Ulasannál. 2 ágyas szoba reggelivel, WIFI-vel 35 USD.

FÉNYKÉPEK

11 megjegyzés:

Mate írta...

Jó gyorsan haladtok, és ahogy a fényképeket elnézem, már ezért megérte nekiindulni!

Csabee írta...

szegény Taró, egész nap csak mentek és se cigi se kávé, képzelem mit művel:)))
Csaó

törpe írta...

Munka után indulok DL-el,a sámlit viszem!:-)
Gyertek majd vissza gyorsan mert mióta elmentetek romlik a forint!!!!

László írta...

Az Ati haza érkezett,04.28.-án17 óra 30 perckor. Bulgária fele ne gyertek haza , büntetésekre az összes pénzét kifizette.

László írta...

Csabi ne bántsd az Uram!
Taroné

Ilona írta...

Én nem bántom, csak sajnálom, még pisi szünet sincs nemhogy KV vagy cigi:))))))))))))))

Csabee írta...

és gondoltam írok én is más néven is:)))
És nagy a csend, lehet arrafelé már kevesebb a WiFi

László írta...

Tegnap délkörül dekkoltak a Szír határnál.

Csabee írta...

nyomják rendesen lefele a tempót,ma már valószínűleg beléptek, hamar letudták a törököket:) Fokozzák a kíváncsiságot, hogy mi van velük:)

Ferenc írta...

Biztos jó messze járnak...ahol már a wifi se jár :-D
Lac! GLS serint kiszállították a táskákat...kérdezz majd rá ha tudsz és asszonkád dobjon egy mailt (csotke@gmail) hogy télleg kivitték illetve okés-e a motyó...
Bujéék!
:-)

László írta...

Szíriában volt egy ebéd meghívásuk (ott biztos volt net) nem tudom éltek -e vele.Taroné