2011 - KRIM 2 - 4.nap

Korán ébredek, a napfelkeltét a tengerpartról nézem végig.







Lassan a többiek is ébredeznek, kezdődhet a már begyakorolt rutinkör: reggeli, pakolás, sátorbontás.







Zita Teneréjén gyanúsan laza a lánc, Evpatoriyan megállunk tankolni, majd megpróbáljuk a láncot megfeszíteni. Előkotorásszuk a Tenere szerszámkészletét, de 22-es kulcs nincs benne. Előkerül a V-strom és a Varadero eszköztára is, de azokból is pont a lényeg hiányzik. Ez bizony a 22-es csapdája... Elindulunk a városközpont felé, néhányszáz méter megtétele után rábukkanunk egy autószerelő műhelyre. Kölcsönkérünk egy 22-es kulcsot és a fél műhely figyelő tekintetének kíséretében nekilátunk a láncfeszítésnek. Bőséggel kell rajta feszíteni, hogy jó legyen. Ha ez ennyit nyúlt Pest óta, akkor itt még lesznek izgalmak... Már csak a megfelelő szerszám hiányából adódóan is. Ajánlatot teszünk egy villáskulcsra, de semmi pénzért nem válnak meg tőle, viszont elmondják, hol tudnánk beszerezni egyet. Megköszönjük a segítségüket, és elindulunk megkeresni a boltot. A bejáraton rács, tábla tudatja, hogy még legalább fél óra van nyitásig, irány Evpatoriya városrésze. A régi kapunál készítünk néhány képet,

a kapu tövében található török beütésű kávézóban kérdezősködök, hogy merre található az egykori piac területe. Elsőre nem értik, majd a "Ja, rinok" felkiáltás után bőszen magyarázzák, hogy az visszafelé, a buszpályaudvar irányában van, innen jópárszáz méterre. A begyűjtött információt fentartással kezelem, mivel a Lonely Planet szerint a régi kapu a medina végét jelezte. Bizonytalanra nem állunk neki sétálgatni, úgy döntünk, hogy irány vissza szerszámot venni. A bolt bejáratán továbbra is ott a rács, de a mögötte lévő ajtó nyitva. Becsengetünk, egy 40-es évjáratú Olga sétál ki a rácsig. Mondjuk neki, hogy 22-es villáskulcsot szeretnénk venni. Néz ránk, mint aki ufót látott (pedig az éjjel MyCo volt), azt mondja, hogy ő csak ruhákat árul. De tud egy tuti helyet, ahol biztosan kapunk. Na ekkor kezdetét vette a "vadászat a 22-es kulcsra" című fejezet. A megadott címen nincs bolt, az utca embere nem tud ilyenről, de onnan 500 m-re van egy bolt, ahol... 1 szupermini vasedényre rábukkantunk a főutcán, de a legnagyobb kapható villáskulcsuk 17-es. Feladjuk a keresést, haladunk tovább Bakchysaray felé, hátha útközben szerencsével járunk.


Szimferopolba érve a zsúfolt 2x3 sávos sugárúton vergődünk a központ irányába. Araszolunk a belső sávban, miközben hypermarketet és autósboltokat hagyunk magunk mögött. Ekkora luxust nem engedhetünk meg magunknak, az első lehetőségnél (1 km odébb) visszafordulunk a körforgalomban, és visszagurulunk a Comfy bevásárlóközpont parkolójához. Zita elsétál a kb. 200 m-re található autósboltba villáskulcsért, MyCo addig a bevásárlást intézi, én a motorokat őrzöm. Zitának végre sikerül 22-es kulcshoz jutnia (igaz, hogy ehhez egy komplett villáskulcs készletet meg kellett venni). Gyorsan le is teszteljük a cuccot, feszítünk a láncon, és újra belevetjük magunkat a városi forgatagba.






Szimferopolt elhagyva




villámgyorsan elérjük a 30 km-re fekvő Bakchysarayt. A Khan palota fizető parkolójában helyi alakok ajánlgatnak ingyenes parkolási lehetőséget az mellékutcákban. Az őrzésért cserében csak valamit fogyasztani kellene a kávézójukban. Kicsit bizalmatlanok vagyunk, hezitálunk, végül a fizető parkoló mellett döntünk. A pénztárnál megvásároljuk az 50 hrivnyás belépőket. Zita 200-assal fizet, de nem adnak neki vissza, azt mondják, hogy 50-est adott. Szó szót követ, a pénztáros nő kasszát zár, oszt-szoroz, végül az jön ki, hogy Zita 50 hrivnyát adott, nem tudunk mit tenni. Keserű szájízel indulunk bejárni a palotát,









újabb adag citrom, hogy a 12 látnivalóból ez a belépő csak 2-3 helyre érvényes, a többihez 10-20 hrivnyás kiegészítő jegyet kell vásárolni. A megtekintésre jogosult termeket, szobákat 30 perc alatt körbejárjuk,






















kissé csalódottan visszaandalgunk a motorokhoz, irány a sziklakolostor. A bejáratnál újfent megkínálnak ingyenes parkolással, elfogadjuk, lesz ami lesz :) Egy srác robogóval mutatja az utat, az udvarban egy épületsort megkerülve a karavánszerájok hangulatát idéző belsőudvarra jutunk. Asztalok körül párnákon félkörben ülnek a vendégek, pincérek meg serényen hordják az ínycsiklandó étkeket. Ez a nekünk való hely :))) Le is telepszünk az egyik üres asztalhoz. Zita a pihenést választja, mi pedig MyCoval nekiindulunk a sziklába vájt Uspensky kolostort megkeresni. Kb. 250 m-t kell csak sétálni, de mindezt egy kellemes emelkedésű úton. A magamon felejtett krosszpáncélban ez már simán felér egy Norbi tréninggel :) A sétány tetejére érve egy takaros kis térre jutunk,


innen lépcső vezet fel a kolostorhoz, illetve egy út tovább a sziklára épül városhoz (Chufut-kel). A kolostort vesszük először célba, a lépcsőn elindulunk felfelé,


amikor magyarul odaszólnak nekünk :) Hátra forduluk, és 2 nyakig felmálházott párt találunk. Elmesélik, hogy az éjszakai vonattal jöttek Odesszából, eltartott vagy 10 órát az út, de nagyon nagy buli. Felsétálunk a kolostor bejáratához,

kisebb sor várakozik a bejutásra, én kihagyom, MyCo bemegy. Nagyboldogasszony kolostora után Chufut kale felé folytatjuk a "hegymászást". A kibetonozott gyalogút 5 perc séta után igen brutál zergeb*szta ösvényre durvul. Az ösvény mindkét oldalán kirakodóvásár van, a kínálatot átfutva meg is beszéljük MyCoval, hogy visszafelé vásárolunk néhány csecsebecsét. Kapaszkodunk tovább az ösvényen, kiálló gyökerek, vízmosás, kövek nehezítik a haladást. A fák közül kiérve megpillantjuk a hegytetőn álló házakat. Az út fele még hátra van, nekem viszont már a csizmámban is a víz csorog, úgy döntök, hogy itt megvárom MyCo-t.

Egy fa árnyékában leheveredek, megszabadulok a krosszcsizmától, páncéltól és hűsölök. A hegyoldalon egy pap végig tereli a tehéncsordát.



Váltunk pár szót (a kissé már megkopott orosz nyelvtudásom miatt elég nyögvenyelősre sikeredik), majd robog tovább a nyája után :)) Bő félórát nyújtózok a fák alatt, mire visszatér MyCo. Megerősíti döntésem helyességét, az út fele még hátra volt, ráadásul a 40 hrivnyás belépő is kicsit túlzás. Ereszkedünk visszafelé, mire a bazárosokhoz érünk, a fele már összepakolt és elindult haza. A kiszemelt árusunk portékáinak fele már a dobozban pihen, ki is pakoltatjuk vele :)))) Válogatunk a szebbnél szebb ajándékok között, végül megtaláljuk a megfelelőt. Visszaérünk a motorokhoz, teát rendelünk és jól belakmározunk.



A kaja nagyon finom, és nem drága. Kulináris élvezetek után MyCo a WC zuhanyzójában letusol, mi kihagyjuk. A délutánba elég mélyen belekotortunk, ideje sátorhely után nézni, mielőtt besötétedik. GPS-en kikeresem a legközelebbi helyet. Motorra pattanunk és célba vesszük a Bakchysaraytól 30 km-re, Szevasztopol közelében fekvő Ljubimovka tengerpartját.

Bár jó tempóban haladunk, a nap olyan sebességgel zuhan a horizont mögé, mintha csúzlival lelőtték volna. Ljubomivka városát már erős szürkületben érjük el. A város központján átkeveredünk, és haladunk a tengerpart felé, amikor honvédségi terület állja utunkat. A világosban sátorállításnak ezennel lőttek. Újabb sátorhely 40 km-rel odébb, Szevasztopolt megkerülve sötétben aprítjuk a távot. Egy lakóparkon át porolunk a tengerparti gyalogútra. A kiszemelt helyet betonfal veszi körül, nekilátunk felderíteni a környéket. Az egyetlen sátrazásra alkalmas helyet egy autóban kufircoló pár bitorolta, úgyhogy továbbálltunk. A lakóparkon át vissza az aszfaltra, majd megpróbálunk a város szélén újra földútra keveredni. Nem meglepő módon ismét katonai területre akadunk :) A "közelben" (15 km) van egy újabb kiszemelt sátorhely, GPS megpróbál a legrövidebb úton odavezetni. Talán mondanom sem kell, hogy keskeny földút a program, egyik oldalon betonfal, másik oldalon házak. Minden forduló után egy szűkebb utcába jutunk, a végén már csak segítséggel tudom megfordítani a Varát. Miközben vidáman forgolódunk, a többiek kérdezik, hogy hallottam-e a lövéseket? Én nem... Megfordítjuk a Varát, leállítom és fülelünk. Egyszercsak rövid géppuska sorozatok hallatszanak a betonfalon túlról. Nem túl szivélyes fogadtatás :) Soványmalac vágtában visszalopakodunk a főútra, és szigorúan aszfalton közelítjük meg a sátorhelyet. A célpont felé közeledve a GPS lekanyarodást jelez egy lakópark/üdülőtelep felé. Fordulnék le, de egy hatalmas kapuval találom szembe magam. Az egyik szárnya nyitva, lánc a földre leeresztve, hatalmas táblán ciril betükkel kisregény figyel. Úgy tűnik, mintha valami őrbódé is lenne a kapu mellett, megállunk, és várunk. Közben a táblát fürkészem, egyetlen mondatot sem értek belőle. Kb. 20 másodpercet várunk, sehol senki, követem tovább a GPS által kijelölt csiganyálat. A lakópark szélére érve elfogy az aszfalt, megszűnik az egyébként is hiányos közvilágítás, indulhat a nájtlájt rally. Egy félkész ház mellett lehajtok egy kis katlanba, ahonnan lendületesen kapaszkodik fel egy kocsi által kijárt út a dombra. Távolodunk a lakóházaktól, jobbra egy kisebb tisztás bukkan fel a lámpák fényében. A GPS kijelzőjére tekintve feltűnik, hogy szinte karnyújtásnyira kell hogy legyünk a tengertől, viszont a tengerszintről feljöttünk már vagy 60-80 m-t, jobb, ha inkább gyalog nézzük meg azt a placcot. Gyanúm beigazolódik, a fejlámpa fénye a tisztás szélén egyszercsak eltűnik a semmiben... Innen nem kellene leesni :)))) A kijárt úton gyaloglunk tovább, távolban a dombtetőn feltűnik egy torony piros "helyzetjelző fénye". Néhány lépéssel odébb első osztályú sátorhely fogad. Visszasétlánuk a motorokhoz, felparkolunk a kempingplaccra, majd kezdődhet a sátorállítás. Nagyban dobáljuk a Quechuákat a sötétben, amikor úgy 10-15 lépésre tőlünk 2 fejlámpa fénye villan fel. Rájuk pirítunk a saját lámpáinkkal, 2 tinédzser lány kéz a kézben andalognak lefelé a dombról... Hogy mik nem történnek errefelé?? :DDD Sátorállítás után szolid vacsora és szunya...

Napi útvonal: