2010 - Közel - Kelet Túra - 18. nap

Alig több mint 800 km, és újra mindenki a családja körében lehet.

Ennek szellemében reggel 6-kor indulunk a Motel Ihtimanból. Az első tíz perc autópályázás során a ködé a főszerep, de amilyen hirtelen jön, úgy is tűnik el. Szófiába beérve a reggeli forgatag részeseivé válunk, egy elvétett jobbra fordulás miatt a tervezettnél kicsit jobban is, mint szeretnénk, indul a városnéző program :) Pár saroknyi belvárosi araszolás után visszatérünk a helyes útra, robogunk a határ felé. Határ előtt még gyors tankolás, jöhet a határátkelés. Pillanatok alatt átjutunk, ez itt már „ájrópa” vagy mi a szösz. Persze az eső rákezd, felvesszük az esőgúnyákat és húzzuk tovább a gázt. A kilométerek fogynak, egy kis szurdokban kanyargás után hamar az autópályán találjuk magunkat. Szemerkélő esőben porolunk a kétsávos aszfaltcsíkon, rövid reggeli szünet a benzinkúton és számoljuk vissza a km-eket a magyar határig. A határ előtti kúton újabb tankolás, majd 2x20 perc határátkelés. Kecskemét felé közeledve a viharfelhők tornyosulnak, a MOL kútra az utolsó előtti pillanatba sikerül beérnünk, leszakad az ég. Az eső hamar eláll, úgy döntünk, hogy hazáig már nem húzunk esőruhát. A kútról elindulva újra rákezd az égi áldás, és ronggyá ázunk :) Az élvezeteket fokozza, hogy a hőmérséklet is drasztikusan csökken (én bizony egész úton hazafelé toltam az ülésfűtést), kamionok előzésekor pedig olyan vizfüggönyt kapunk, hogy a motorom plexijét se látom. A tempóra viszont nem lehet panasz, úgy gurigázunk, mintha tökszáraz aszfalton tolnánk :)

Végül 8504 km megtétele után ¾ 7-kor a gyerekzsivajtól hangos garázsban „ébredek”.

Lehet, hogy az egészet csak álmodtam????? :)

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 17. nap

A tegnapi fertőtlenítés hatástalannak tűnik, a reggelt a vizes blokkban töltöm. Helyi idő szerint 7-kor szeretnénk kicsekkolni a kempingből, de a kemping vezetője még horpaszt. Az egyik alkalmazottnak kifizetjük a szállás díját és nekiugrunk a Trójáig tartó 160 km-es „reggeli ébresztő” szakasznak. 50 km után tankolás (+ nekem „technikai szünet”), majd egy szuszra lepengetünk a falóig. A motorok felvigyázását bevállalom, sétálni nem sok kedvem van, amíg a többiek a trójai emlékparkot felderítik én a blogot írom. Sokat nem haladok vele, mert a csapat hamar visszatér, állítólag semmiről nem maradtam le :) Szuvenír beszerzés után irány a Cannakalei komp. A viteldíj 8 TRL (~1000 HUF) motoronként. Megváltjuk a jegyeket és a kikőte lemotorozunk, a gépsárkányokat (és magunkat) árnyékban pihentetjük. Kb. 20 perc pihenő után befut a „pakurakirály”. Kb. 10-15 %-os kihasználtsággal fut a komp, 5 motor, 3 kamion, 1 teherautó és egy francia rendszámú Peugeot 106 készül behajózni :) A komp akár 170 fő befogadására is képes lenne, most a legénységgel együtt sem ugorja meg a 25 főt :DDD Egy jókora füstpamacsot az égbe fújva kifut a komp a kikötőből és 15 km/h tempóval serénykedik, hogy Eceabat kikötőjében partra juttasson. . Itt feltöltjük a víz- és kajakészleteinket és robogunk Edirne felé. Helyi idő szerint du. 4-kor már Edirne belvárosán átaraszolva igyekszünk a bulgár-török határ felé. Villámgyorsan, 40 perc alatt átjutunk Bulgáriába, feltankoljuk a motorokat „olcsó” (2,18 leva/liter, ~305 HUF) bolgár benzinnel, és haladós tempóban közelítünk az esti szállás felé. A naplementét már az autópályáról nézzük végig, és 8 óra után megérkezünk a Motel Ihtimanhoz.

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 16. nap

Ébredezik a társaság, a „krosszpályán” senkinek nem sikerült jól kipihennie magát :( Az étterem tulajdonosa már talpon, lebeszélnék vele egy reggelit, de nem vágja az angolt. Előkerít egy srácot, aki állítólag „speak english”, mondom neki, hogy fejenként 4 tojásból dobjon már össze egy ham-and-eggs-et. Úgy tűnik, hogy megértette, fél óra múlva tálalja :) Rákérdezek, hogy merre találjuk a híres pamukkalei mészkőtálcás fürdőt, de a kiejtésemmel baj lehet, mert emberünk a Denizli-Pamukkale autóbusz járatokról kezd hadoválni. Elérkezik a reggeli ideje, emberünk fejenként hoz egy-egy tányér felvágott-paradicsom-sajt-olivabogyó mixet,majd megjelenik egy serpenyőnyi rántottával (ezt tényleg 4 tojásból csinálta), osszátok szét ötfelé :)
Reggeli mellé egy kis könyvet is hoz, rajta a pamukkalei romok és a fürdő képeivel. Ekkor esik le, hogy ez a Hierapolis :) Állítólag csak 500 m-re van. Ezt akár gyalog is megtehetjük :) Szállásadónkkal leegyeztetjük, hogy reggeli után elmennénk a Hierapolist megkukkantani, addig a sátrakat itt hagynánk. A GPS több, mint 1,5 km-re jelzi a bejáratot, mielőtt nekilátnánk gyalogolni, Imi motorral elmegy felderíteni a terepet. Visszaér, és közli: 2,6 km a bejárat, addig végig emelkedőre kell menni, nem marad más hátra, motorral megyünk. Pancsolni is akarunk, úgyhogy úszoshort-póló-papucs kombóban, sisak nélkül teljesítjük a távot, és helytakarékosan 3 motorral megyünk. Imi Nagy Attit, én Zitát fuvarozom fel a Hierapolisig. A parkolás motoroknak ingyenes. A parkolóban jópár túristabusz parkol, ezek szerint jó helyen járunk :) Megváltjuk a 20 TRL-es (~3000 HUF) belépőt, és becélozzuk a mészkő medencéket. Menet közben kezd gyanússá válni, hogy a látogatok közül senkit sem látunk strandszerkóban kóborolni, a mészkőterasz széléhez érve szinte megáll bennünk az ütő: a felső medence teraszokon egy csepp vizet nem látunk. Elindulunk a az alsó teraszok felé, a tömeg nagy része is arra megy, itt végre feltűnik a forrás, ami a terasz szélén kialakított csatornán lezúdulva, lemezekel terelve tölti fel a medencéket közel 50C-os vízzel. Ide már csak mezítláb lehet lemenni, az egyenruhában feszítő „úszómester-police” folyamatos füttyögéssel hívja fel erre az előírást figyelmen kívül hagyókat. A csatornában hömpölygő víz kellemesen meleg, a teraszok medencéi még nem eléggé. Ahogy egyre lejjebb jutunk a medencék vize kezd elfogadhatóvá válni, ez abból is kiderül, hogy az ott kóborló kutya is megmártózik benne :) Belecsobbanunk mi is. A sodrás folyamatosan mészkőhordalékot mos lefelé, a fürdőcuccunk 1 perc alatt zsákként gyűjti össze :) 40 percnyi punnyadás után irány vissza a parkoló. A bejáratnál található butiksoron még bezsákolunk egy adag szuvenyírt (póló-sapka-hűtőmágnes-matrica), majd irány vissza a „kempingbe”. Rendezzük a számlát, reggelivel együtt 20 TRL/fő (~3000 HUF).Szedjük a sátorfánkat, és helyi idő szerint délben útrakelünk. Cél a 410 km-re lévő ADA kemping. Az út javarészt 2x2 sávos, jól haladnánk, ha a városokban a lámpás körforgalmaknál nem kapnánk állandó „Stop and Go” büntetéseket :) Izmir előtt gyönyörű helyeken, hegyek között kanyargunk, az egyik Shell kúton tartjuk az ebédszünetet. Kebabot eszünk vegyes salátával,dollárban szeretnénk fizetni, de olyan pofátlanul váltják, hogy inkább az utolsó török piculáinkat is összeszedjük és lírában fizetünk. Izmirt félig sikerül az elkerülőn körbemotorozni, majd irány a külvárosi fogalom. Ayvalik falut ½ 6 körül érjük el, a kempinghez a falu forgalmas főutcáján át kell motoroznunk. Mivel a török líránk elfogyott, a főutcában meg egymást érik a bankok, megállunk. Bemennénk az egyik bankba….ha nyitva lenne. Ja, hogy 5-kor minden bezárt :( Azt az infót kapjuk, hogy a közeli sétálóutcában akad még nyitvatartó pénzváltó. Be is csattogunk 3-an a sétálóutcába, motoros cuccban nem sikerül belevegyülni a „tömegbe”. Több tucat szempár kíséri minden mozdulatunkat és úgy néznek, mintha egy másik bolygóról jöttünk volna. A sétálóutca lassan véget ér, pénzváltó sehol, ezért egy órabolt angolul beszélő eladójától kérek útbaigazítást. Megkapjuk az iránymutatást, mehetünk vissza a sétálóutcán 15 métert, majd jobbra. Követjük az utasítást, persze ezt sem találjuk meg (itt egy fedett piactér volt zöldségesekkel), végül az egyik mellékutcában sétálva szólított le egy manyus, hogy mutat nekünk pénzváltót. És elvitt egy ékszerüzletbe, ahol 1,45-ös árfolyamon sikerült dollárt váltani. Közben érdeklődött, nincs-e szükségünk szállásra. Mondom neki, hogy az ADA kempingben fogunk megszállni. Emberünk elismerően bólogat, szerinte az jó választás. Mi is nagyon bíztunk benne :) Dollárbiznisz után motorra pattanunk és nekiveselkedünk a maradeék 11 km-nek. A kemping a városhoz közeli félszigeten van, annak is a legeldugottabb részén, viszont rendesen ki van táblázva. Az odavezető út egy keskeny 1 sávos utacska, észnél kell lenni, mert nem csak hogy nappal szemben kell megint haladni, de a szembejövő autók mellett az útminőség is gyakran okoz meglepetést. Végre elérjük a kempinget, 20 TRL ellenében (törökországban minden ennyibe kerül???) a tengertől 10 m-re letehetjük a sátrainkat :) Mivel sötétedés előtt már állnak a sátrak, úgy tervezzük, hogy egy tengerben pancsolással koronázzuk meg a napot. A kissé hűvös víz még nem okoznak problémát, de engem a töménytelen mennyiségű sün eltántorít. DL Attit persze nem, meg is mártózik a habokban :) Esti elfoglaltságként a kemping éttermének főztjét teszteljük, halat és csirkét rendelünk. Az én csirke választásomnak leginkább a kemping házőrzője örült :)Vacsora után egy fertőtlenítő HP kör elindul.

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 15. nap

A müezzin kiverte az álmot a szememből, magamhoz ragadom a fényképezőt és elindulok feltérképezni a kemping környékét. 50 m gyaloglás után elém is tárul Mamure várának sziluettje. Mivel papucsban, fejlámpa nélkül indultam neki a felderítésnek, nem sikerült minden zugot bejárnom (a várfalon meg nem volt kedvem papucsban egyedül tornászni). Fotós séta után vissza a sátrakhoz. A csapat ébredezik, reggeli, majd néhányan letesztelik a tengert. Gut! Összepakolunk, én pedig Norbu kivánságának eleget téve tengelyig beásom a Varát 3 dobozzal a partmenti homokban :) Napon már kellemes az időjárás, mire kihordom a motorról az oldaldobozokat (cross cuccban), nem fázom :) Srácok kimentenek, feldobozolok, és irány a mai cél: Pamukkale (Antalya érintésével). A GPS az első 60 km-re ismét nem jelez egyenes szakaszt. Az út gyönyörű helyeken kanyarog, engem Mallorca nyugati parti útjára (Andtrax-Deia közötti szakaszra) emlékeztet. A komolyabb szerpentinekről kiérve megállunk tankolni. A kúton összefutunk egy osztrák motorossal. Transalpja szépen fel van púpozva. Beszédbe elegyedünk vele, kiderül, hogy egy török kanyarra érkezett. A szír határ felöli látnivalókat is végigbarangolta. A csomagok pedig komoly operatőri szettet rejtenek. Elköszönünk tőle, az indulást megörökíti a kamerával, majd robogunk tovább Antalya felé. Kb. 10 perc múlva osztrák barátunk utolér minket, menet közben is készít rólunk egy kis videóanyagot. Alanyaig együtt megyünk. A tengerparton nincs nagy nyüzsgés, néhány tucat elszánt napimádó bitorolja a véget nem érő homokfövenyt. Az első balesetbe is belefutunk, a piros lámpánál tetőre tettek egy kocsit. A 2x2 sávos autóúton egészen Antalyáig megyünk, néhol a városon keresztűl, lámpás körforgalmakkal lassítva a haladást. Antalyaban egy darabig az elkerülőn haladunk, majd bezúzunk a belváros irányába. Lépésben haladunk, legurulunk a tengerpartra, és 1 órás pihenőt tartunk a taxiállomás előtt. . Pihi után célba vesszük Pamukkalet. A neten rákeresek campingre, fel is dob egyet: Camping Ege. Akkor hajrá. Kikeveredünk Antalyaból, majd a 2x2 sávos úton robogunk Denizli felé. Az út a hegyekben kanyarog és beszűkül 1 sávra, kezdődhet a kamionok előzgetése. Az útfelbontások miatt kerülőútra terelnek és tankolnunk is kellene, szinte biztos, hogy nem érünk sötétedés előtt a szállásra. Nyugat felé tartunk, folyamatosan nappal szemben haladunk, nem lesz gyerekjáték az a 220 km. Félúton megállunk egy teára, jól esik kicsit átmelegedni, protektormellényben már kezdtünk fázni :) Kabát fel és meg sem állunk Denizliig. Sötétben gurulunk végig a városi elkerülőn, stop and go egy helyi „supermarketnél” és meg sem állunk Pamukkaleig. A sötétben semmilyen kempingre utaló feliratot, jelet nem látunk, az egyik étterem tulajdonosánál érdeklődünk a kempingről. Azt mondja, hogy itt a környéken nincs kemping, de az étterem mögött (a háza udvarán) felverhetjük a sátrakat. Megegyezünk az árban, amit kezdetben 20 TRL-re tart (~3000 HUF/fő), de ennél a pontnál kértük, hogy „felezzük meg Vágó Úr! :) Látszatra tökéletes a placc, lehajigáljuk a sátrakat és betoljuk a jól megérdemelt vacsoránkat. Mikor mindenki aludni indul, akkor derül ki, hogy ennyire egyenetlen talajon még nem aludtunk a túra során (pedig szíriában a sziklás hegytetőn sem volt a talaj egyengetve). Befekszem a sátramba, a matracra csak a sarkam és a fejem ér le, középen akkora gödör van, hogy V alakban fekszem :) A sátor persze fullra telepakolva, nem kis munka árán sikerült átcsoportosítani a cuccokat, hogy végre ne gödörben, hanem egy viszonylag sík, de keskeny „földnyelven” aludjak. Ennek csak annyi hátránya volt, hogy azonnal legurultam a matracról amint oldalra fordultam :) Persze a fáradtság nagy úr, még ilyen körülmények között sem telik negyed óránál többe az elalvás :)

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 14. nap

A müezzinre még nem vagyunk elég immunisak, úgyhogy a csapat ismét korán kel. A török határ csak 16 km-re van a szállásunktól, az utolsó szír faluban még betankolunk az „ajándék benzinből” (40 SŁ = ~180 HUF), és ½ 9-kor már egy köteg arab feliratú papírral rohangálunk a szír „immigration office”-ban. A csarnokban angolul szépen le van írva a kilépés menete, fizetünk, mint a katonatiszt (550 SŁ + 100 SŁ). Az útleveleket természetesen itt is lapról lapra megnézik (vadászat a „vörös októberre”), de nincsenek kellemetlen kérdések a „kinemondható” országgal kapcsolatban. Bekerülünk a számítógépbe, de listások leszünk a határőr parancsnok „nagy könyvében” is. 30 perc alatt végzünk a szír oldalon, „Good Bay Syria” (ahogy azt a határ felé közeledve olvashattuk). Mielőtt hozzálátnánk a belépéshez, pénzváltásra adjuk a fejünket. A „plaza” helyi maffiózója kinálja 1.45 aránnyal a dollár/török líra konverziót. Persze a török oldalon mindezt 1.51-tel váltja a hivatalos pénzváltó iroda. Nekilátunk a belépéshez, 1 óra alatt ezt is letudjuk. Közben kamionosok mustrálják a motorokat és nem kérnek engedélyt, ha fel szeretnének ülni rá :) Beütjük a GPS-be a mai célt: Anamur, 520 km. Nem távoság – gondoljuk – ,jelentős része úgy is autópálya.
Iskenderunig egy jót kanyargunk, ez hiányzott már a gumiknak, kopjon végre a széle is :) A monoton autópályázás egyik előnye, hogy jól haladunk. Bár Tarsus környékén még az esőruhát is magunkra kell öltenünk, Silifkeben már megszabadulhatunk tőle. A főutca egyik kebab sütödéjének felpörgetjük az forgalmát, kaja után toljuk tovább a part menti úton. Az aszfaltcsík egyre többször kanyarog közvetlenül a part mellett, csak a tenger szintje felett 80-100 méter magasan :) A GPS-re pillantok, és nem látok egyenes szakaszt :) Tyűha :) A forgalom erős, főleg kamionok és buszok kergetik egymást a szerpentinen (olykor a szembejövők a mi sávunkba átlógva). Olyan szűk kanyarok is voltak, hogy a nyerges vontató gépes kocsija hiába ment saját sávjának legszélén, de pótkocsi átlógott a szembe sávba, és így nem egyszerű megelőzni. A közel-keleten tanultakat alkalmazva (dudálás ezerrel) azért megoldható minden :) Az élményt tovább fokozza, hogy kb. 5 km-enként van egy 10-300 m-es útfelbontás, ahol az elhaladó kocsik, kamionok, buszok olyan porfelhőt generálnak, hogy a plexim külső felét sem látom. A nap kezd a hegyek mögé zuhanni, a kanyarokból (és megelőzendő kamionokból) még van bőven. Hibázni nem lehet, mert jópár kanyarban hiányzik a szalagkorlát, azon túl pedig vár a mélység. Tekeli környékén igen határozottan érkezik meg az út a tengerszintre. A faluban beszerezzük a szükségleteket (kenyér, víz, kóla), majd full sötétben becsattogunk az anamuri Camping Paradise-ba. 10 TRL-ért (1500 HUF) strandfürdős, WC-s, tengerparti kempingplaccot kapunk. Villámgyors sátorállítás (2 Second by Quechua), és egy kis kóla (és pocsék szír whiskey) kíséretében elmélkedünk az élet nagy dolgairól.

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 13. nap

Bár este még úgy tűnt, a kempingből addig nem jutunk ki a motorokkal, amíg a kocsik el nem tűnnek, remény csillan a kijutásra. Egy mercedesbe kellene életet lehelni és megtenni vele kb. 3 méter, mi pedig mehetünk dolgunkra. A német csodajárgány nem volt egy pöpec darab, legalább 5 percig köszörülte Hans, mire beélesedett :) Közben a haverjai alternatív útvonalakat javasoltak, merre lehetne szerintük elhagynunk a kempinget. Danke :DDDD

A kempinget elhagyva felmotorozunk a várhoz, készítünk néhány fotót, megtankolunk Palmyra határában (a kutas gyerek nem nagyon akart normálisan visszaadni), majd nekiindultunk a túra egyik legjobban embert próbáló szakaszának. 300 km sivatagi környezetben, 44 fokra befűtve. Qasr al-Hier al-Sharbi és Al Rashafa látnivalóit 15 perc alatt letudjuk, becélozzuk Aleppot, és irány a citadella. A belvárosba érve már jól láthat volt, hogy bizony itt is nagy látványosság leszünk. A citadella előtt megpróbálunk (jobb híján) a járdára felparkolni, a Vara az oldaldobozokkal nem fér át a betonkockák között, az utca forgalmát rövid időre blokkolom. Imiéknek sikerül a másik oldali járdára felhajtani, de az olyan csúszós, hogy kb. 3 m alatt állt meg 5 km/h-ról a motor. Végül sikerül a motorokat a járdán leparkolni, addig Zitával elmegyünk vizet, kenyeret venni, Imi pedig beszerez pitába csavart finomságot. A járókelők kinézik a kezünkből a kaját, az egyik kiskölyök a vizünket is el akarja kérni, ezért úgy döntünk, hogy összecsomagolunk, és villámgyorsan a közeli kempingben teleportáljuk magunkat. Ez bizony nem olyan egyszerű mutatvány: a Citadella környéke fel van bontva, Kénytelenek vagyunk az egyirányú „sikátorban” forgalommal szemben haladni. 10 perc alatt kijutunk, majd a GPS még beiktat egy extrém balra fordulást. A csapat leizzad rendesen.

A kempinghez 20 perc alatt lejutunk, a faluban egy helyi felvezetőt is kapunk egészen a bejáratig. Segítőnk felhívja a kemping tulajdonosát, majd közli, hogy hamarosan jön „néhány” autó. Lecuccolunk, sátrakat felverjük, lezuhanyzunk, amikor is megjelennek az autók. 17 db. Olasz lakóautó (és középkorú tulajdonosai) lepik el a kemping területét, velük találkoztunk visszafelé Damaszkuszban. Zita átvisz nekik egy palack hazai kerítés szaggatót, mire ők meginvitálnak az asztalukhoz. Előkerül a pármai sonka, citromlikőr, egy rakat sütemény és elkezdjük ápolni az olasz-magyar baráti kapcsolatokat. Elmeséljük nekik jordán kődobálós kalandunkat. Számukra sem volt ismeretlen ez a baráti fogadtatás: nekik bedobták az egyik kocsi ablakát, és arcon találták egyiküket a letekert ablakon keresztűl. Aljas népség ez a jordán :(

1 órás tivornya után megköszönjük a vendéglátást, majd nyugovóra tér a csapat.

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 12. nap

Reggel a megszokott időben (helyi idő szerint 8.00) útnak indulunk Palmyra felé. Hamar kijutunk a városból, gyors tankolás majd kettesével faljuk a kilométereket  A Bagdad Cafénál beülünk egy menta teára, és rácsodálkozunk, hogy a hely milyen kincseket rejt. A tulajdonos papírpénz gyűjteményében ott figyel egy 1930-as kiadású 100 pengős (a 20 pengős mellett). Zita ki is bővíti a gyűjteményt :) Palmyra felé haladva a táj fokozatosan sivatagosodik, a hőmérsélet is probál ehhez alkalmazkodni. Napon 36 C-t mutat a DL hőmérője. 1 órakor már a szinte teljesen néptelen kempingben állítjuk fel a sátrakat, majd megmártózunk a medencében is. 1-2 óra múlva elkezd benépesülni a kemping, 5 órakor már akkor sem tudnánk mozdulni a motorjainkkal, ha akarnánk :( A kemping minden lehetséges zugát német „rally versenyzők” lepik el, versenyük erősen hajaz a Budapest-Bamakóra. Imivel besétálunk Palmyra romjait lefényképezni. A romok környékét helyiek népesítik be, van aki családosan piknikezik az oszlopsor lábánál, mások szupergagyi csecse-becséiket próbálják rásózni a túristákra. A színház mögötti dombról gyönyörű panoráma nyílik az egykori város megmaradt romjaira és a vár hegyre is. Az oszlopsorokat visszafelé már díszkivilágításban fotózgatjuk. A romok előtti főtéren egy ukrán csopperos örvend hatalmas népszerűségnek. Bebandukolunk a kempingbe, az egymástól centikre parkoló kocsik között már gyalog is alig lehet közlekedni. Kifizetjük a szállást és a fogyasztásainkat (sátorhely: 200 SŁ/sátor, koktél: 150 SŁ, sör: 250 SŁ) és jókora gyalogosforgalom mellett álomra hajtjuk a fejünket.

FÉNYKÉPEK