2008. május 11., vasárnap

TUNÉZIA - 2008-04-27 - 15.nap

7-kor kelünk, csomagolunk és 8.30-kor búcsút intünk a Garda tónak. Árpiék már 5-kor elindultak, lassan már az olasz határon is túl lehetnek. Peschiarán még tankolunk egyet a kútnál, vasárnap lévén csak önkiszolgáló módon. Pár perc alatt kiismerjük a kút használatának fortélyait, megitatjuk a pacikat és irány az autópálya. A GPS természetesen a felhajtónál megtréfál, és az autópályával párhuzamosan haladó mellékútra navigál (és úgy jelzi, mintha a pályán haladnék). Néhány kilométerrel odébb felvisz egy 2x2 sávos útra, de ez szemmel láthatóan rossz irány, keressük a legrövidebbet a pályára. Természetesen visszavisz Peschierara, majd meglepő módon már nem téveszti el a pályára kanyarodást, 30 percnyi tekergés után végre jó úton járunk. A pályán lendületesen haladunk, a forgalom élénk, de nem zavaró. Az első pihenő ponton MyCo és Ispán úgy döntenek, hogy a sík alföldi pályázás helyett a Brenner hágó felé veszik az irányt. Imivel Velence felé folytatjuk az utunkat, GPS szerinti stabil 130-cal megyünk. A Vara teleszkópjából már rendesen folyik az olaj, a gumi futófelülete is olajos, ezért előkapom a kezdő motorosok stílusát: kanyarban szinte döntés nélkül 110 körül "döngetek", az egyenesben meg kicst jobban húzom neki (130-140 GPS szerint). Szépen fogynak kilométerek, 150-180 km-enként megállunk tankolni, meg nyújtozni és irány tovább. Tolmezzo magasságában még készítünk néhány fotó a hólepte csúcsokról,
és tépünk tovább osztrákiába. A határon villámgyors pályamatrica vásárlás, és húzzuk a gázt rendületlenül. Bécs előtt az elkerülőn rövidítünk, hamar elérjük a határt. A határról telefon haza, kiderül, hogy lányom kórházban van, nyomás haza a sebességhatár legfelső szabályos értékén. Még Tatabánya környékén 10 perc pihenő, elköszönök Imitől és tolom a gépnek hazáig. A mai 1000 km megtétele után 20.30-kor a garázsba teszem a motort. A túra 15 napja alatt 4906 km-t tettem meg háztól házig, rengeteg felejthetetlen élménnyel gazdagodtam és ha tehetném, bármikor újra nekivágnék Tunéziának.

Szeretnék köszönetet mondani:
- túratársaimnak: Zitának, Iminek, Ispánnak és MyConak, akik bevállalták ezt a túrát, és velem tartottak(egyedül biztosan nem vágtam volna neki)
- a Honda Takorber és Takács Ferenc ügyvezető (Taki bácsi) önzetlen segítségéért, aki tartalék alkatrészeket biztosított a Varaderóhoz a teljes túrára.
- a Rodeo Ride 34 támogatásáért, aki a 3 DL-hez biztosította a tartalék alkatrészeket,
- az Admiral Tours és Mondher Ben Hadj (Mondi) segítségéért, aki rengeteg hasznos információval segítette a felkészülést,
- barátainknak, családtagjainknak, a folyamatos bíztatásért,
- és mindenkinek, aki végigiolvasta ezt a blogot. Remélem sikerült néhány kellemes, szórakoztató percet szerezni.

BIKE-R

Nincsenek megjegyzések: