2010 - KRIM - 8 nap

A szokásos napi rutin szerint készülődünk, ukrán motoros szomszédainktól kapunk néhány jótanácsot az útra, majd elindulunk Jalta felé. A térképen jól látszik, hogy az odavezető út kanyarokban gazdag, fotózás helyett a gumi szélének koptatását helyezzük előtérbe. Malorichens’ke előtt félórás pihenő keretében megállunk templomot fényképezni. Bár még „csak” fél tíz előtt jár az óra, a hőmérsékletet 35 C körülinek saccoljuk. Menet közben ez nem annyira feltűnő, de álló helyzetben 1 perc alatt ránk dunsztolódik a motoros ruha. Folytatjuk a kanyarvadászatot Alushta felé, innen nem a partmenti úton, hanem egy irdatlanul kanyargós hegyi szerpentinen szeretnénk Jaltára bejutni. Sajnos 10 km után vissza kellett fordulnunk, mivel az út le volt zárva :( Visszakorzózunk Alushtára, és a főúton poroszkálunk a világ leghosszabb trolibusz járat útvonalán. A Simferopol-Jalta között közlekedő 85 km-es trolijárat nem csak a leghosszabb, de a leglassabb is, 2 és fél óra alatt teszi meg az utat. Jaltára beérve leparkolunk, a „kis gengszter” parkolóőrrel alkudozunk, 20 hrivnya/motor/óráról eljutunk a 40 hrivnya/2 motor/korlátlanra. Begaloppozunk a klimatizált McDonaldsba, mekk-ebédelünk, sajnos wifi nincs :( Edéb után rövid séta a kikötőben, a Lenin téren, megnézzük az Alexander Nevsky katedrálist, aminek udvarán a homokozótól elkezdve a kosárpalánkon át igen változatos játékarzenállal várják a hívek csemetéit. A kabinos felvonón (szumma 2 ember fér el benne!) egy pillanatra elgondolkodunk, de hamar lebeszéljük magunkat róla :) Séta után vissza a motorokhoz, irány a Livadia Palota. A parkolóban közel 1 belépőnyi parkolási díjat akarnak motoronként elkérni, inkább leparkolunk egy kicsit távolabb (kb. 200 m). Mary a motoroknál marad, Gyurival bebolyongjuk a palota termeit, lehetőség szerint nagyívben elkerülve a vezetett csoportokat. Palotalátogatás után úgy döntünk, hogy sátorhely után nézünk, és lehetőség szerint strandolunk is egyet. 20 km-re találunk is egy zsákutcában sátrazásra alkalmas helyet, de mivel útközben nem tudtunk vizet vásárolni, irány vissza a falu főtere. A boltok között olyan mértékű árdifferenciák vannak, hogy a hajunk égnek áll. Az egyik boltban az 1 literes Bonaqua 5,5 hrivnya, a vele szemköztiben a 2 literes 6,5... Be is spájzolunk a 2 literesből 5 palackkal, majd irány vissza a sátorhely felé.
Út közben egy ember kiadó szobát hirdet az út szélén, megbeszéltük, hogy ha kiadja fejenként 50 hrivnyáért, akkor megyünk, mert már jó volna pár nap után rendeset fürdeni, meg hálózatról akksiket tölteni. Megállunk, megkérdezzük, kiadja 50-ért. Kérjük, hogy mutassa meg a szállást. Felkuporodik mögém a motorra (a hengerzsákon ül), és ukránul mutatja az irány. A mellékutcákban még elvagyunk a 30-as tempóval, de a főútra fordulva 60-ra emelem a tempót, emberünk meg későn jelzi a jobbrakanyarodás, így én túl szaladok a kereszteződésen. Gyuriék megállnak. Sajnos az utca, amire le kell kanyarodnunk, elég meredek szögben ereszkedik, megálláskor Gyurinak nem ér le a lába és elborulnak. Szerencsétlenségükre pont egy autó mellett történik mindez, Mary eséskor a kocsi felnijébe beüti a jobb alkarját, ami sajnos azonal eltörik. Én közben próbálok visszafordulni, csak az események végére érek oda hozzájuk. Az autóból azonnal kiugranak, látják, hogy nincs rajta sérülés, ők megnyugszanak, mi nem. Mary keze motoros kabátban is jól láthatóan rendellenes pozicióban áll. Nagy fájdalmai vannak. Helyiek kihívják a mentőt, Maryt székre ültetjük, motort összeszedjük, próbálunk megnyugodni. A mentő kb. 15 perc alatt kiér, de nekünk óráknak tűntek. Mary kezéről levágják a kesztyűt, a kabátot leveszik, a kezét sínbe teszuik, és az egyik Jaltai kórházba szállítják. Bekísérjük, Gyuri hívja a biztosítót (EUB) és kezdődik a herce-hurca :(
Maryt a korházban megröntgenezik, bőségesen beinjekciózzák, a törött csontot helyre teszik,begipszelik, újabb röntgen, és akár mehetne is isten hírével. Az orvosok szavaiból azt vesszük ki, hogy műtétre szükség lesz, majd Magyarországon. Az tiszta sor, hogy motoron nem fog tudni hazajutni, Gyuri kéri is a biztosító emberét, hogy ugorjon nekli valamiféle hazaszállítási terv kigondolásának. Az EUB-nal van egy ukrán kirendeltsége is, ők is felveszik a kapcsolatot, velük a változatosság kedvéért angolul. Ez nagy szó, mert ukrajnában az ékes honi nyelven kívül nem szeretnek/tudnak máshogy megszólalni. Ők aziránt érdeklődnek, hogy a kórház milyen ellátásban részesítette Maryt. Elmondjuk, majd jön egy telefon a hazai ügyintézőtől, hogy nyílt törés esetén az operációt a helyi kórháznak kell elvégeznie. Közben a növérke és az orvosok a papírokat ill. a zárójelentést töltik, de csak oroszul hajlandóak kommunikálni, azt pedig csak hellyel-közzel értjük. Beesik az ambulanciára egy több sebből is vérző fiú, próbál nekünk angolul segíteni, de az orvos leüvölti a srácot, és kizavarja. Maryvel alá akarják iratni a zárójelentésen, hogy saját felelősségre hagyja el a kórházat, de a srác még egy erős fejcsóválással jelzi, ne tegye. Közben a kórház parkolójában (mivel az épületben nincs térerő) Gyuri faggatja a biztosítót, most akkor hogyan tovább? Az ukrán képviselettel együtt próbálnak egy Szimferopol-Kijev,Kijev-Budapest repcsit, és Szimferopolig a transzfert megoldani, de végül ez nem jön össze. Nem eresztem a történetet bőlére, mert 24 óra szinte minde perce tartogatott "meglepetést", a végső megoldás az lett, hogy holnap (szombat) délelőtt érkezik egy ukrán mentőautó, ami az ukrán-magyar határig, majd onnan egy magyar mentőautót Budapestig szállítja. Mivel sem zárójelentést, sem egyébb szükséges orvosi jelentést, igazolást, számlát nem adtak ki, nem mentünk el a kórház épületétől. Mary a váróteremben kuporodott le a fotelben, mi pedig Gyurival a kórház udvarán található padokon helyeztük magunkat "kényelembe" helyi idő szerint 1.30-kor.

FÉNYKÉPEK