2008-05-23-25 - Erdély/Pádis

2008-05-23 (péntek)

Komótosan bandukolok a szinte még néptelen Szentmihályi úton a találkozási pont felé, amikor az Ázsia Center lámpájánál egy oldaldobozokkal felpakolt kék Varadero lopózik mellém. Ej, de ismerős motor, csak nem a Csabee??? DE! :) Az M3 kivezetőjére kanyarodva pedig feltűnik András Freewindje is: Hurrá, a csapat 1/3 már biztosan megvan. A Shell kúton Zita és Joci várakozik, közben szépen gyarapodik a létszám.

6.00: Zitától elköszönünk, és megindulunk a keleti határ felé. Több mint 200 ingerszegény kilométer után lekoccolunk a pályáról, majd egy kis reggeli tekergés Debrecenben, és irány Ártánd. 9-kor már a határ előtti pénzváltónál váltjuk a tankolásra kikalkulált mennyiségű lejt. A tavalyi bankkártyás fizetéssel kapcsolatosan szerzett - többnyire pozitív - tapasztalatokból kiindulva többen csak minimális "biztonsági" tartalékot váltanak, bízva a "plasztik pénz" korlátlan használatának lehetőségében. Villámgyors határátkelés után a nagyváradi Petrom kúton találjuk magunkat. Neki is látunk a hazainál kedvezőbb árú "Premium 95 Fara Plumb" üzemanyagtankokba juttatásának. A bankkártya használatával kicsit belassítjuk az egyébként sem rohamléptekben haladó sort. Rövid pihenő után a nagyváradi elkerülő szakaszon belevetjük magunkat az első offroad szakaszba. Bár az út aszfaltos, a 10 méterenkénti "tankcsapdák" leginkább egy szönyegbombázás után állapotot mutatnak. A forgalom elképesztő, kamionok, autók és lovaskocsi gondoskodik arról, hogy minél lassabban kecmeregjünk ki az elkerülőről. Itt új értelmezést kap az "elkerülő út"fogalma: ezt az utat ajánlatos elkerülni :)

A forgalom a városból kiérve is erős (péntek van, vagy mi a szösz), szorgalmasan előzgetjük a kamikáze módon közlekedő helyieket, akiknek szinte minden ötödik előzésük elég neccesre sikeredik. Nem is kell sokat várnunk egy masszív balesetre, lakott területen belül egy VW és egy Skoda tesztelte le a félfrontális ütközést amolyan helyi NCAP törésteszt módjára. A lufik nyíltak, a Skoda az árokban, alkatrészek mindenütt, a forgalom áll, mi pedig a motorok előnyeit kihasználva a sor mellett határozottan el. Élesden rövid pihenőt tartunk a főtéren,

majd felszerpentinezünk a Királyhágóra. A hegytetőn pihenő, készülnek a fotók,
a hegyek fölött pedig gyülekeznek a felhők. A Királyhágót elhagyva mellékutakon folytatjuk utunkat a Lesi tó felé, több helyen megállunk fényképezni,

ennek köszönhetően szépen lemaradunk egy kiadós záporról :) Az út minősége fokozatosan romlik, a kátyúk száma nő, de a látvány mindenért kárpótol. Rövid pocsolyakerülgető szakasz után elérjük a Lesi tavat.

A domboldalról csodálatos panoráma nyílik a sűrű erdővel körülvett kacskaringós vizfelszínre.
Kattognak a fotómasinák, közel és távol is akad bőven téma az objektíveknek.
Fél óra ejtőzés után továbbállunk, cél a Jád zuhatag. A Jád völgyéhez közeledve az eső újra bepróbálkozik, ezért a zuhatag előtt 2 km-rel a patak partján kialakított pihenőhelyen várunk a kedvezőbb időjárásra. Közben Joci (Imi bíztatására) bemutat egy patakátkelés motorral című mutatványt, amivel sikerül nem kis elismerést kivívnia. Ugyanis a patakmeder a túlparthoz közeledve - a gyorsabb sodrás következtében - hirtelen 30-40 cm-rel mélyült. Ez picit meglepte Jocit, de egy kövér gáz, és már kint is volt a túlparton. A DL1000-ről pedig már tudjuk, hogy legalább 50 cm a gázlómélysége :)

A visszaút jóval megfontoltabban, egy rozzant fahídon történt :DDDD
Az ég egy kicst tisztul, most már jöhet a Jád zuhatag. Az út itt már szűkösen 1 sáv, kanyargunk a sziklafalak mellett, miközben az út túloldalán mély dübörgéssel bukik alá a patak a sziklákon.
Megállunk fotózni, a "kialakított" parkolóban 2 motor fér el, a többi motor az úton.
Mondanom sem kell, hogy az addig néptelen úton mikor jöhetne máskor kocsi??? :)))
Biharfüred felé az út a Jád közvetlen közelében kanyarog, a DJ734-re érve az út minősége 1 kategóriát javul. Na végre :) A Csoda forráshoz pár fotó erejéig felmotorozunk a szemerkélő esőben,

majd Bondoraszó érintésével Belényesig húzzuk a gázt. Belényesen a Petrom kúton megitatjuk a lovakat, és rögtön szembesülünk a kihívással: nem lehet kártyával fizetni. Megy a villámgyors lej biznisz, mosogatás nélkül is sikerül a számlákat rendezni :) A lovak jól laktak, ideje a lovasokról is gondoskodni. A helyi mini ABC-ben beszerzésre kerülnek az esti szomjoltók: 2 literes műanyag palackos sör. A maradék üres helyek is megteltek a motorokon, most már ideje a szállás felé venni az irányt. 10 perc múlva meg is érkeztünk Magyarremetére, a Turul panzióhoz. A házigazda tárt karokkal vár, a mocikat az udvaron leparkoljuk, a szobákat elfoglaljuk és a szállásadónkkal koccintunk a megérkezés örömére. A házigazda saját készítésű 52 %-os welcome drinkjét lehörpintjük, majd "összeismerkedünk" a család házi kedvenceivel, a struccokkal is.

A házigazda, István elmeséli, hogy korábban 200 strucc is volt a farmján, mára már "csak" 4 maradt. Egy nagyon ízletes vacsora után Istvánnal átbeszéltük a másnapi útvonalat és az ő javaslatára megfordítottuk az útvonalat, holnap reggel a Pádison kezdünk.

2008-05-24 (szombat)

Egy kiadós reggeli után útrakelünk, és nyitóprogramként felkeressük a kiskohi Medvebarlangot. Az útikönyv euróban adja meg a belépő árát, de a pénztárnál kiderül, hogy csak és kizárólag lejben lehet megváltani a belépőjegyeket. Az idegenvezetés románul folyik, megpróbálunk a csoporttól lemaradva fotózgatni, de az idegenvezető a lámpák kapcsolgatásával adja tudtunkra, hogy jó lenne együtt maradni. A barlang nem túl nagy, a látvány összességében jónak mondható, és bár nem közelíti meg a nekem etalonnak számító postojnai cseppkőbarlangot, akkor is megérte megnézni :)

A barlang megtekintése után jöhet a nap fénypontja: a Pádis. Induláskor lóg az eső lába, jól látszik, hogy a hegyet már végigöntözte, ennek megfelelő útminőségre készülünk. Vasaskőfalváig aszfaltút kényeztet, innentől pedig jön minden, amit útnak lehet nevezni a vörös agyagostól a murván át a kövesig.

Pádisra felfelé menet összetalálkozunk egy nagyobb csapat magyar motorossal. Igen vegyes összetételű volt a társaság, a choppertől elkezdve a túraendúróig mindenféle motorral azon dolgoztak, hogy feljussanak a "csúcsra". A Glavoi rét előtti elágazásnál

a magyar csapat előörsével is találkozunk, nem kis meglepetésünkre egy Gilera Runner 180-as robogó is lazán vette az akadályokat.

Innen mi a glavoi rét felé vettük az irány és megkezdődtek a kalandok. A réthez érve a GPS egy balos kanyart jelez fel a meredek, vízmosásokkal tarkított emelkedőre. Mivel ez teljesíthetetlennek tűnt, tovább haladtunk a GPS által jelölt utak egyikén, ami első ránézésre a Pádis felé tartott.

Ezt megerősítette az a tábla is, ami az egyik Y elágazásnál jelölte az utat, a probléma csak az, hogy jelzett túraútvonal volt. Mivel az út autó által kijárt volt, gondoltuk megyünk rajta ameddig csak lehet. Az egyik tisztásnál az út közepén egy rendszám nélküli Citroen állt, szépen kikerültük és haladtunk tovább. Illetve csak a csapat első fele, ugyanis a motorok zajára megjelent az erdész, és a csapat hátsó régióját kiüvöltötte a sisak alól. Jocival és Vanchuval átverekedtük magunkat az akadályokon és az egyik kanyarban megálltunk, hogy bevárjuk a csapat végét. Teltek-múltak a percek, sehol senki, majd megjelent Imi és közölte a tényállást: az erdész szerint nemzeti parkban vagyunk, ide tilos a behajtás, ráadásul ezen az úton motorral nem is tudunk átjutni a pádisra. Időközben megjelennek a többiek, nyomukban az erdész a kis Citroenjével. A történetet első kézből tőle is hallhatjuk, ékes román nyelven, a lényeget le tudjuk belőle szűrni: fordulás vissza és irány a glavoi rét előtti elágazásig. Elindulunk vissza, az öreg csapatja a Citroennel a sziklás terepen, majd a csapat egy részét megelőzi. Joci és Vanchu előtte maradnak és az elégazáshoz tartanak, minket pedig a Hamlet kapuja barlangi víznyelőhöz kalauzol. Megnézzük a víznyelőt, mászunk fatörzsön, ugrálunk a patak kavicsos kis szigeteire, majd nyeregbe pattanunk és mennénk tovább Jociék után, de erdész barátunk újabb látnivalót szeretne megmutatni. Hiába magyarázom neki, hogy "kollégák már várnak minket", csak integet, hogy kövessük. A túrista út elejét jelző táblánál búcsút intek neki és a glavoi rét érintésével vissza az elágazáshoz. Az elégázás előtt ismét összefutunk a magyar motoros csapattal, ők a Pádisról tartanak a glavoi rét felé, mint pont az ellenkező irányba igyekszünk. Az elágazásnál kiegészül a csapat, nyomás tovább a Pádisra. Az erdőben kanyargó úton a fák árnyékában több helyen hófoltok vannak, szállásadónk 3 héttel ezelőtt még hóban hozta fel vendégeit quad túrázni. Cabana Padisig megállás nélkül megyünk, a csapat az előre eltervezett palacsintázásra készül, a térképen és GPS-en jelölt helyen azonban csak egy bezárt bódét találunk. Sebaj, van itt egy kajáldára hajazó építmény, bemegyek felderíteni a terepet. Sajnos étkezés itt sem lesz, ez egy szimpla kocsma.

Még szerencse, hogy Belényesen feltöltöttük az élelmiszer készleteket, kezdődhet a Pádis Piknik. Ennyire magával ragadó helyen utoljára a szlovéniai Mangart hágón piknikeztem.

Az idilli hangulatot néhány kézi légkürtökkel is felszerelt quados töri meg. Piknik után tovább folytatjuk utunkat a Pádis északi lejtőin, a fakitermelésnek és a kiadós esőnek köszönhetően erősen off-road üzemmódban. Vizátfolyások hosszában és keresztben, a munkagépek által kijárt út “nyomvályús”, a talaj pedig laza, nagyon észnél kell lenni a megfelelő nyomvonal kiválasztásánál. A rossz útviszonyok ellenére jól haladunk, de az aszfaltút még messze van, a kilométerek lassan fogynak. Az út kanyarog mindenfelé, hegyre fel, hegyről le. A környék nem mondható unalmasnak, letarolt erdő, sűrű fenyves, kacsakringós patakvölgy, vagy éppen egy hangulatos völgybe épült falu biztosít állandó látnivalót.

Jósikafalvához érve újra aszfalton gördülnek a kerekek, a motorok ülésig sarasak, de az élmény felejthetetlen :)

Bánffyhunyad felé haladunk tovább a nem korszerűsített úton, a télen síkosságmentesítésre kiszórt murva az útat beteríti, éppen csak a kocsik kereke által kijárt nyom tiszta. Ez beindítja a motoros ösztönt, és megindul a “csúsztassuk a motort a kanyarban“ játék. Nagyon élvezzük, kanyar előtt motorféknél meg-megindul a hátulja, kigyorsításkor pedig a murván csúszik tovább :) Játék közben gyorsabban telik az idő, és élvezzük a motorozásra egyébként nem túl ideális utat. Hát kell ennél több? :) Bánffyhunyadra érve leparkolunk a főtéren lévő református templom előtt, csak rövid pihenőt tervezük, de a lelkész kijön a parókiáról és kedvesen végig kalauzol a templomon. Végighallgatjuk a templom történetét, majd visszatérve a motorokhoz Genier nem találja a motorkulcsát. Rögtön tréfát lát a dologban, gondolja, hogy valamelyikünk megviccelte, de most kivételesen nem volt senki tréfálkozós kedvében, a kulcs “eltűnt”. Mivel a templomon kívül máshol nem jártunk, lekészhez vissza, templom kinyit, kulcs a padsorok között. Hallelujah! (Genier is ezt mondta, csak kicsit más szavakkal:))
Az idő későre jár, a házigazdánk lassan készíti a vacsorát, a hátralevő út még közel 100 km. Ez akár kevésnek is tűnhetne, ha nem volnánk benne biztosak, hogy már nem csak a tükör sima aszfaltút kényeztet minket a szállásig.
Bánffyhunyadot lendületesen elhagyjuk, a neo-roma stílusban épült paloták most kimaradnak és robogunk a Királyhágó felé. A GPS rövidítés gyanánt (nehogy már a hágó aszfaltján kanyarogjunk) mellékútra terel, talán abból a megfontolásból, hogy ne szokjunk nagyon hozzá az aszfalthoz, “hazáig” úgyse nagyon lesz :) Néhány km terepezés a vasút és a Körös közötti egysávos zergekergetőn, majd meglepetésünkre újra szilárd burkolat következik. Sőt 1-2 km-rel arrébb vadonatúj aszfalttal, felfestés nuku, élvezeti fok 100 %. Ezt Magyarremetéig el tudnánk viselni… De mint minden jónak, ennek is hamar vége szakad, először a szembesávból fogy el az aszfalt, majd a saját sávunk is átvált brutál murvára. A motor 50-es tempónál úgy kúszik jobbra-balra, mintha defektet kapott volna, és nem kellett hirtelen mozdulat ahhoz, hogy megcsusszanjon a motor a laza murván. Még mindig van 30 km hátra, és szürkületben ilyen úton ez már cseppet sem szórakoztató. Keresztül verekedjük magunkat a kb 20 km-es terepen, az utolsó 10 km pedig hátsó lámpa követő kötelék repüléssé alakul stabil tempóval falun belül és kívül egyaránt.
21 órára (helyi idő szerint 22) visszaérünk a szállásra, István megszemléli a fülig saras gépeket,

majd a megterített asztalhoz ülve megpihenünk és elfogyasztjuk a jól megérdemelt vacsorát, helyi specialitással fűszerezve: struccpörkölt tarhonyával.

2008-05-25 (vasárnap)

Reggelinél újabb inyencséget kóstolunk meg: a strucckolbászt.

Reggeli után összekészülük, Istvánéknak megköszönjük a vendéglátást és útrakelünk a mai nap kiemelt látnivalója, Verespatak felé. Vaskohsziklásnál lekanyarodtunk a DN75-re és gurultunk a hegyek közé. Az időjárás nem volt igazán kegyes, a Vertop hágóhoz érve az út már vizes volt, az eső szemerkélt, a látótávolság néhol 50 m alá csökkent. Valahogy nem volt kedvünk fülön fordulni a gépekkel. a vertopi nyereg felé haladva még egy "barátságos" eb próbált a vizes úton vészfékezés tesztet kicsikarni belőlem. Nem tudom honnan került az útra, csak azt vettem észre, hogy elkezdett a kerék elé rohanni, majd nagy igyekezetében a 4 lába is kevés volt ahhoz, hogy ne dobja hasra magát. Haladtunk Topánfalva felé, a falvakban kirakodóvásár, igazi nyüzsgés mindenütt, de sok az a közel 600 km még hazáig, csak egy rövid fotó-stoppra futotta Felsőgirdánál.

Topánfalvánál még megkukkantjuk miként olvad egybe az Aries és az Abrud folyó,

a következő megálló már Verespatak. A fényképekről visszaköszönő jellegzetes homlokzaton határozottan látszik az idő nyoma. A falu nagyon kicsi, néhány utcából áll, de érdemes körbejárni, sok apró "kincset" rejt.
Az időjárás a bolondját járatja velünk, mire megszabadulunk az esőruháktól, szemerkélni kezd az eső. A Bucsesd hágón szemerkélő esőben ereszkedünk lefelé, majd Brád előtt megállnuk tankolni. Itt Joci elköszön, 1/2 8-ra Pestre kell érnie. Mi nyugis tempóban visszatérünk az E79-re, és Nagyváradig felmotorozunk 1 szuszra. A forgalom Nagyváradhoz közeledve egyre "sűrűbb", Félixfürdőnél pedig feladjuk a kamionok előzgetését, szépen becsorgunk az elkerülőre, és a keleti feléről végig gurulunk Nagyváradon. Az út tökéletes, a forgalom nem vészes, 11 perccel később már nagyvárad nyugati végén található Petrom kúton költjük az utolsó kopejkáinkat is benzinre :) A határ után totál unalom 165 km következett a mezőkeresztesi pihenőhelyig, szerencsére a viszonylag jó "ritmusnak" köszönhetően 2 óra alatt letudtuk :)) Innen már "csak" 140 km pálya vár ránk Pestig. 21.00-kor már garázsban pihen a motor.