2010 - Közel - Kelet Túra - 18. nap

Alig több mint 800 km, és újra mindenki a családja körében lehet.

Ennek szellemében reggel 6-kor indulunk a Motel Ihtimanból. Az első tíz perc autópályázás során a ködé a főszerep, de amilyen hirtelen jön, úgy is tűnik el. Szófiába beérve a reggeli forgatag részeseivé válunk, egy elvétett jobbra fordulás miatt a tervezettnél kicsit jobban is, mint szeretnénk, indul a városnéző program :) Pár saroknyi belvárosi araszolás után visszatérünk a helyes útra, robogunk a határ felé. Határ előtt még gyors tankolás, jöhet a határátkelés. Pillanatok alatt átjutunk, ez itt már „ájrópa” vagy mi a szösz. Persze az eső rákezd, felvesszük az esőgúnyákat és húzzuk tovább a gázt. A kilométerek fogynak, egy kis szurdokban kanyargás után hamar az autópályán találjuk magunkat. Szemerkélő esőben porolunk a kétsávos aszfaltcsíkon, rövid reggeli szünet a benzinkúton és számoljuk vissza a km-eket a magyar határig. A határ előtti kúton újabb tankolás, majd 2x20 perc határátkelés. Kecskemét felé közeledve a viharfelhők tornyosulnak, a MOL kútra az utolsó előtti pillanatba sikerül beérnünk, leszakad az ég. Az eső hamar eláll, úgy döntünk, hogy hazáig már nem húzunk esőruhát. A kútról elindulva újra rákezd az égi áldás, és ronggyá ázunk :) Az élvezeteket fokozza, hogy a hőmérséklet is drasztikusan csökken (én bizony egész úton hazafelé toltam az ülésfűtést), kamionok előzésekor pedig olyan vizfüggönyt kapunk, hogy a motorom plexijét se látom. A tempóra viszont nem lehet panasz, úgy gurigázunk, mintha tökszáraz aszfalton tolnánk :)

Végül 8504 km megtétele után ¾ 7-kor a gyerekzsivajtól hangos garázsban „ébredek”.

Lehet, hogy az egészet csak álmodtam????? :)

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 17. nap

A tegnapi fertőtlenítés hatástalannak tűnik, a reggelt a vizes blokkban töltöm. Helyi idő szerint 7-kor szeretnénk kicsekkolni a kempingből, de a kemping vezetője még horpaszt. Az egyik alkalmazottnak kifizetjük a szállás díját és nekiugrunk a Trójáig tartó 160 km-es „reggeli ébresztő” szakasznak. 50 km után tankolás (+ nekem „technikai szünet”), majd egy szuszra lepengetünk a falóig. A motorok felvigyázását bevállalom, sétálni nem sok kedvem van, amíg a többiek a trójai emlékparkot felderítik én a blogot írom. Sokat nem haladok vele, mert a csapat hamar visszatér, állítólag semmiről nem maradtam le :) Szuvenír beszerzés után irány a Cannakalei komp. A viteldíj 8 TRL (~1000 HUF) motoronként. Megváltjuk a jegyeket és a kikőte lemotorozunk, a gépsárkányokat (és magunkat) árnyékban pihentetjük. Kb. 20 perc pihenő után befut a „pakurakirály”. Kb. 10-15 %-os kihasználtsággal fut a komp, 5 motor, 3 kamion, 1 teherautó és egy francia rendszámú Peugeot 106 készül behajózni :) A komp akár 170 fő befogadására is képes lenne, most a legénységgel együtt sem ugorja meg a 25 főt :DDD Egy jókora füstpamacsot az égbe fújva kifut a komp a kikötőből és 15 km/h tempóval serénykedik, hogy Eceabat kikötőjében partra juttasson. . Itt feltöltjük a víz- és kajakészleteinket és robogunk Edirne felé. Helyi idő szerint du. 4-kor már Edirne belvárosán átaraszolva igyekszünk a bulgár-török határ felé. Villámgyorsan, 40 perc alatt átjutunk Bulgáriába, feltankoljuk a motorokat „olcsó” (2,18 leva/liter, ~305 HUF) bolgár benzinnel, és haladós tempóban közelítünk az esti szállás felé. A naplementét már az autópályáról nézzük végig, és 8 óra után megérkezünk a Motel Ihtimanhoz.

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 16. nap

Ébredezik a társaság, a „krosszpályán” senkinek nem sikerült jól kipihennie magát :( Az étterem tulajdonosa már talpon, lebeszélnék vele egy reggelit, de nem vágja az angolt. Előkerít egy srácot, aki állítólag „speak english”, mondom neki, hogy fejenként 4 tojásból dobjon már össze egy ham-and-eggs-et. Úgy tűnik, hogy megértette, fél óra múlva tálalja :) Rákérdezek, hogy merre találjuk a híres pamukkalei mészkőtálcás fürdőt, de a kiejtésemmel baj lehet, mert emberünk a Denizli-Pamukkale autóbusz járatokról kezd hadoválni. Elérkezik a reggeli ideje, emberünk fejenként hoz egy-egy tányér felvágott-paradicsom-sajt-olivabogyó mixet,majd megjelenik egy serpenyőnyi rántottával (ezt tényleg 4 tojásból csinálta), osszátok szét ötfelé :)
Reggeli mellé egy kis könyvet is hoz, rajta a pamukkalei romok és a fürdő képeivel. Ekkor esik le, hogy ez a Hierapolis :) Állítólag csak 500 m-re van. Ezt akár gyalog is megtehetjük :) Szállásadónkkal leegyeztetjük, hogy reggeli után elmennénk a Hierapolist megkukkantani, addig a sátrakat itt hagynánk. A GPS több, mint 1,5 km-re jelzi a bejáratot, mielőtt nekilátnánk gyalogolni, Imi motorral elmegy felderíteni a terepet. Visszaér, és közli: 2,6 km a bejárat, addig végig emelkedőre kell menni, nem marad más hátra, motorral megyünk. Pancsolni is akarunk, úgyhogy úszoshort-póló-papucs kombóban, sisak nélkül teljesítjük a távot, és helytakarékosan 3 motorral megyünk. Imi Nagy Attit, én Zitát fuvarozom fel a Hierapolisig. A parkolás motoroknak ingyenes. A parkolóban jópár túristabusz parkol, ezek szerint jó helyen járunk :) Megváltjuk a 20 TRL-es (~3000 HUF) belépőt, és becélozzuk a mészkő medencéket. Menet közben kezd gyanússá válni, hogy a látogatok közül senkit sem látunk strandszerkóban kóborolni, a mészkőterasz széléhez érve szinte megáll bennünk az ütő: a felső medence teraszokon egy csepp vizet nem látunk. Elindulunk a az alsó teraszok felé, a tömeg nagy része is arra megy, itt végre feltűnik a forrás, ami a terasz szélén kialakított csatornán lezúdulva, lemezekel terelve tölti fel a medencéket közel 50C-os vízzel. Ide már csak mezítláb lehet lemenni, az egyenruhában feszítő „úszómester-police” folyamatos füttyögéssel hívja fel erre az előírást figyelmen kívül hagyókat. A csatornában hömpölygő víz kellemesen meleg, a teraszok medencéi még nem eléggé. Ahogy egyre lejjebb jutunk a medencék vize kezd elfogadhatóvá válni, ez abból is kiderül, hogy az ott kóborló kutya is megmártózik benne :) Belecsobbanunk mi is. A sodrás folyamatosan mészkőhordalékot mos lefelé, a fürdőcuccunk 1 perc alatt zsákként gyűjti össze :) 40 percnyi punnyadás után irány vissza a parkoló. A bejáratnál található butiksoron még bezsákolunk egy adag szuvenyírt (póló-sapka-hűtőmágnes-matrica), majd irány vissza a „kempingbe”. Rendezzük a számlát, reggelivel együtt 20 TRL/fő (~3000 HUF).Szedjük a sátorfánkat, és helyi idő szerint délben útrakelünk. Cél a 410 km-re lévő ADA kemping. Az út javarészt 2x2 sávos, jól haladnánk, ha a városokban a lámpás körforgalmaknál nem kapnánk állandó „Stop and Go” büntetéseket :) Izmir előtt gyönyörű helyeken, hegyek között kanyargunk, az egyik Shell kúton tartjuk az ebédszünetet. Kebabot eszünk vegyes salátával,dollárban szeretnénk fizetni, de olyan pofátlanul váltják, hogy inkább az utolsó török piculáinkat is összeszedjük és lírában fizetünk. Izmirt félig sikerül az elkerülőn körbemotorozni, majd irány a külvárosi fogalom. Ayvalik falut ½ 6 körül érjük el, a kempinghez a falu forgalmas főutcáján át kell motoroznunk. Mivel a török líránk elfogyott, a főutcában meg egymást érik a bankok, megállunk. Bemennénk az egyik bankba….ha nyitva lenne. Ja, hogy 5-kor minden bezárt :( Azt az infót kapjuk, hogy a közeli sétálóutcában akad még nyitvatartó pénzváltó. Be is csattogunk 3-an a sétálóutcába, motoros cuccban nem sikerül belevegyülni a „tömegbe”. Több tucat szempár kíséri minden mozdulatunkat és úgy néznek, mintha egy másik bolygóról jöttünk volna. A sétálóutca lassan véget ér, pénzváltó sehol, ezért egy órabolt angolul beszélő eladójától kérek útbaigazítást. Megkapjuk az iránymutatást, mehetünk vissza a sétálóutcán 15 métert, majd jobbra. Követjük az utasítást, persze ezt sem találjuk meg (itt egy fedett piactér volt zöldségesekkel), végül az egyik mellékutcában sétálva szólított le egy manyus, hogy mutat nekünk pénzváltót. És elvitt egy ékszerüzletbe, ahol 1,45-ös árfolyamon sikerült dollárt váltani. Közben érdeklődött, nincs-e szükségünk szállásra. Mondom neki, hogy az ADA kempingben fogunk megszállni. Emberünk elismerően bólogat, szerinte az jó választás. Mi is nagyon bíztunk benne :) Dollárbiznisz után motorra pattanunk és nekiveselkedünk a maradeék 11 km-nek. A kemping a városhoz közeli félszigeten van, annak is a legeldugottabb részén, viszont rendesen ki van táblázva. Az odavezető út egy keskeny 1 sávos utacska, észnél kell lenni, mert nem csak hogy nappal szemben kell megint haladni, de a szembejövő autók mellett az útminőség is gyakran okoz meglepetést. Végre elérjük a kempinget, 20 TRL ellenében (törökországban minden ennyibe kerül???) a tengertől 10 m-re letehetjük a sátrainkat :) Mivel sötétedés előtt már állnak a sátrak, úgy tervezzük, hogy egy tengerben pancsolással koronázzuk meg a napot. A kissé hűvös víz még nem okoznak problémát, de engem a töménytelen mennyiségű sün eltántorít. DL Attit persze nem, meg is mártózik a habokban :) Esti elfoglaltságként a kemping éttermének főztjét teszteljük, halat és csirkét rendelünk. Az én csirke választásomnak leginkább a kemping házőrzője örült :)Vacsora után egy fertőtlenítő HP kör elindul.

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 15. nap

A müezzin kiverte az álmot a szememből, magamhoz ragadom a fényképezőt és elindulok feltérképezni a kemping környékét. 50 m gyaloglás után elém is tárul Mamure várának sziluettje. Mivel papucsban, fejlámpa nélkül indultam neki a felderítésnek, nem sikerült minden zugot bejárnom (a várfalon meg nem volt kedvem papucsban egyedül tornászni). Fotós séta után vissza a sátrakhoz. A csapat ébredezik, reggeli, majd néhányan letesztelik a tengert. Gut! Összepakolunk, én pedig Norbu kivánságának eleget téve tengelyig beásom a Varát 3 dobozzal a partmenti homokban :) Napon már kellemes az időjárás, mire kihordom a motorról az oldaldobozokat (cross cuccban), nem fázom :) Srácok kimentenek, feldobozolok, és irány a mai cél: Pamukkale (Antalya érintésével). A GPS az első 60 km-re ismét nem jelez egyenes szakaszt. Az út gyönyörű helyeken kanyarog, engem Mallorca nyugati parti útjára (Andtrax-Deia közötti szakaszra) emlékeztet. A komolyabb szerpentinekről kiérve megállunk tankolni. A kúton összefutunk egy osztrák motorossal. Transalpja szépen fel van púpozva. Beszédbe elegyedünk vele, kiderül, hogy egy török kanyarra érkezett. A szír határ felöli látnivalókat is végigbarangolta. A csomagok pedig komoly operatőri szettet rejtenek. Elköszönünk tőle, az indulást megörökíti a kamerával, majd robogunk tovább Antalya felé. Kb. 10 perc múlva osztrák barátunk utolér minket, menet közben is készít rólunk egy kis videóanyagot. Alanyaig együtt megyünk. A tengerparton nincs nagy nyüzsgés, néhány tucat elszánt napimádó bitorolja a véget nem érő homokfövenyt. Az első balesetbe is belefutunk, a piros lámpánál tetőre tettek egy kocsit. A 2x2 sávos autóúton egészen Antalyáig megyünk, néhol a városon keresztűl, lámpás körforgalmakkal lassítva a haladást. Antalyaban egy darabig az elkerülőn haladunk, majd bezúzunk a belváros irányába. Lépésben haladunk, legurulunk a tengerpartra, és 1 órás pihenőt tartunk a taxiállomás előtt. . Pihi után célba vesszük Pamukkalet. A neten rákeresek campingre, fel is dob egyet: Camping Ege. Akkor hajrá. Kikeveredünk Antalyaból, majd a 2x2 sávos úton robogunk Denizli felé. Az út a hegyekben kanyarog és beszűkül 1 sávra, kezdődhet a kamionok előzgetése. Az útfelbontások miatt kerülőútra terelnek és tankolnunk is kellene, szinte biztos, hogy nem érünk sötétedés előtt a szállásra. Nyugat felé tartunk, folyamatosan nappal szemben haladunk, nem lesz gyerekjáték az a 220 km. Félúton megállunk egy teára, jól esik kicsit átmelegedni, protektormellényben már kezdtünk fázni :) Kabát fel és meg sem állunk Denizliig. Sötétben gurulunk végig a városi elkerülőn, stop and go egy helyi „supermarketnél” és meg sem állunk Pamukkaleig. A sötétben semmilyen kempingre utaló feliratot, jelet nem látunk, az egyik étterem tulajdonosánál érdeklődünk a kempingről. Azt mondja, hogy itt a környéken nincs kemping, de az étterem mögött (a háza udvarán) felverhetjük a sátrakat. Megegyezünk az árban, amit kezdetben 20 TRL-re tart (~3000 HUF/fő), de ennél a pontnál kértük, hogy „felezzük meg Vágó Úr! :) Látszatra tökéletes a placc, lehajigáljuk a sátrakat és betoljuk a jól megérdemelt vacsoránkat. Mikor mindenki aludni indul, akkor derül ki, hogy ennyire egyenetlen talajon még nem aludtunk a túra során (pedig szíriában a sziklás hegytetőn sem volt a talaj egyengetve). Befekszem a sátramba, a matracra csak a sarkam és a fejem ér le, középen akkora gödör van, hogy V alakban fekszem :) A sátor persze fullra telepakolva, nem kis munka árán sikerült átcsoportosítani a cuccokat, hogy végre ne gödörben, hanem egy viszonylag sík, de keskeny „földnyelven” aludjak. Ennek csak annyi hátránya volt, hogy azonnal legurultam a matracról amint oldalra fordultam :) Persze a fáradtság nagy úr, még ilyen körülmények között sem telik negyed óránál többe az elalvás :)

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 14. nap

A müezzinre még nem vagyunk elég immunisak, úgyhogy a csapat ismét korán kel. A török határ csak 16 km-re van a szállásunktól, az utolsó szír faluban még betankolunk az „ajándék benzinből” (40 SŁ = ~180 HUF), és ½ 9-kor már egy köteg arab feliratú papírral rohangálunk a szír „immigration office”-ban. A csarnokban angolul szépen le van írva a kilépés menete, fizetünk, mint a katonatiszt (550 SŁ + 100 SŁ). Az útleveleket természetesen itt is lapról lapra megnézik (vadászat a „vörös októberre”), de nincsenek kellemetlen kérdések a „kinemondható” országgal kapcsolatban. Bekerülünk a számítógépbe, de listások leszünk a határőr parancsnok „nagy könyvében” is. 30 perc alatt végzünk a szír oldalon, „Good Bay Syria” (ahogy azt a határ felé közeledve olvashattuk). Mielőtt hozzálátnánk a belépéshez, pénzváltásra adjuk a fejünket. A „plaza” helyi maffiózója kinálja 1.45 aránnyal a dollár/török líra konverziót. Persze a török oldalon mindezt 1.51-tel váltja a hivatalos pénzváltó iroda. Nekilátunk a belépéshez, 1 óra alatt ezt is letudjuk. Közben kamionosok mustrálják a motorokat és nem kérnek engedélyt, ha fel szeretnének ülni rá :) Beütjük a GPS-be a mai célt: Anamur, 520 km. Nem távoság – gondoljuk – ,jelentős része úgy is autópálya.
Iskenderunig egy jót kanyargunk, ez hiányzott már a gumiknak, kopjon végre a széle is :) A monoton autópályázás egyik előnye, hogy jól haladunk. Bár Tarsus környékén még az esőruhát is magunkra kell öltenünk, Silifkeben már megszabadulhatunk tőle. A főutca egyik kebab sütödéjének felpörgetjük az forgalmát, kaja után toljuk tovább a part menti úton. Az aszfaltcsík egyre többször kanyarog közvetlenül a part mellett, csak a tenger szintje felett 80-100 méter magasan :) A GPS-re pillantok, és nem látok egyenes szakaszt :) Tyűha :) A forgalom erős, főleg kamionok és buszok kergetik egymást a szerpentinen (olykor a szembejövők a mi sávunkba átlógva). Olyan szűk kanyarok is voltak, hogy a nyerges vontató gépes kocsija hiába ment saját sávjának legszélén, de pótkocsi átlógott a szembe sávba, és így nem egyszerű megelőzni. A közel-keleten tanultakat alkalmazva (dudálás ezerrel) azért megoldható minden :) Az élményt tovább fokozza, hogy kb. 5 km-enként van egy 10-300 m-es útfelbontás, ahol az elhaladó kocsik, kamionok, buszok olyan porfelhőt generálnak, hogy a plexim külső felét sem látom. A nap kezd a hegyek mögé zuhanni, a kanyarokból (és megelőzendő kamionokból) még van bőven. Hibázni nem lehet, mert jópár kanyarban hiányzik a szalagkorlát, azon túl pedig vár a mélység. Tekeli környékén igen határozottan érkezik meg az út a tengerszintre. A faluban beszerezzük a szükségleteket (kenyér, víz, kóla), majd full sötétben becsattogunk az anamuri Camping Paradise-ba. 10 TRL-ért (1500 HUF) strandfürdős, WC-s, tengerparti kempingplaccot kapunk. Villámgyors sátorállítás (2 Second by Quechua), és egy kis kóla (és pocsék szír whiskey) kíséretében elmélkedünk az élet nagy dolgairól.

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 13. nap

Bár este még úgy tűnt, a kempingből addig nem jutunk ki a motorokkal, amíg a kocsik el nem tűnnek, remény csillan a kijutásra. Egy mercedesbe kellene életet lehelni és megtenni vele kb. 3 méter, mi pedig mehetünk dolgunkra. A német csodajárgány nem volt egy pöpec darab, legalább 5 percig köszörülte Hans, mire beélesedett :) Közben a haverjai alternatív útvonalakat javasoltak, merre lehetne szerintük elhagynunk a kempinget. Danke :DDDD

A kempinget elhagyva felmotorozunk a várhoz, készítünk néhány fotót, megtankolunk Palmyra határában (a kutas gyerek nem nagyon akart normálisan visszaadni), majd nekiindultunk a túra egyik legjobban embert próbáló szakaszának. 300 km sivatagi környezetben, 44 fokra befűtve. Qasr al-Hier al-Sharbi és Al Rashafa látnivalóit 15 perc alatt letudjuk, becélozzuk Aleppot, és irány a citadella. A belvárosba érve már jól láthat volt, hogy bizony itt is nagy látványosság leszünk. A citadella előtt megpróbálunk (jobb híján) a járdára felparkolni, a Vara az oldaldobozokkal nem fér át a betonkockák között, az utca forgalmát rövid időre blokkolom. Imiéknek sikerül a másik oldali járdára felhajtani, de az olyan csúszós, hogy kb. 3 m alatt állt meg 5 km/h-ról a motor. Végül sikerül a motorokat a járdán leparkolni, addig Zitával elmegyünk vizet, kenyeret venni, Imi pedig beszerez pitába csavart finomságot. A járókelők kinézik a kezünkből a kaját, az egyik kiskölyök a vizünket is el akarja kérni, ezért úgy döntünk, hogy összecsomagolunk, és villámgyorsan a közeli kempingben teleportáljuk magunkat. Ez bizony nem olyan egyszerű mutatvány: a Citadella környéke fel van bontva, Kénytelenek vagyunk az egyirányú „sikátorban” forgalommal szemben haladni. 10 perc alatt kijutunk, majd a GPS még beiktat egy extrém balra fordulást. A csapat leizzad rendesen.

A kempinghez 20 perc alatt lejutunk, a faluban egy helyi felvezetőt is kapunk egészen a bejáratig. Segítőnk felhívja a kemping tulajdonosát, majd közli, hogy hamarosan jön „néhány” autó. Lecuccolunk, sátrakat felverjük, lezuhanyzunk, amikor is megjelennek az autók. 17 db. Olasz lakóautó (és középkorú tulajdonosai) lepik el a kemping területét, velük találkoztunk visszafelé Damaszkuszban. Zita átvisz nekik egy palack hazai kerítés szaggatót, mire ők meginvitálnak az asztalukhoz. Előkerül a pármai sonka, citromlikőr, egy rakat sütemény és elkezdjük ápolni az olasz-magyar baráti kapcsolatokat. Elmeséljük nekik jordán kődobálós kalandunkat. Számukra sem volt ismeretlen ez a baráti fogadtatás: nekik bedobták az egyik kocsi ablakát, és arcon találták egyiküket a letekert ablakon keresztűl. Aljas népség ez a jordán :(

1 órás tivornya után megköszönjük a vendéglátást, majd nyugovóra tér a csapat.

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 12. nap

Reggel a megszokott időben (helyi idő szerint 8.00) útnak indulunk Palmyra felé. Hamar kijutunk a városból, gyors tankolás majd kettesével faljuk a kilométereket  A Bagdad Cafénál beülünk egy menta teára, és rácsodálkozunk, hogy a hely milyen kincseket rejt. A tulajdonos papírpénz gyűjteményében ott figyel egy 1930-as kiadású 100 pengős (a 20 pengős mellett). Zita ki is bővíti a gyűjteményt :) Palmyra felé haladva a táj fokozatosan sivatagosodik, a hőmérsélet is probál ehhez alkalmazkodni. Napon 36 C-t mutat a DL hőmérője. 1 órakor már a szinte teljesen néptelen kempingben állítjuk fel a sátrakat, majd megmártózunk a medencében is. 1-2 óra múlva elkezd benépesülni a kemping, 5 órakor már akkor sem tudnánk mozdulni a motorjainkkal, ha akarnánk :( A kemping minden lehetséges zugát német „rally versenyzők” lepik el, versenyük erősen hajaz a Budapest-Bamakóra. Imivel besétálunk Palmyra romjait lefényképezni. A romok környékét helyiek népesítik be, van aki családosan piknikezik az oszlopsor lábánál, mások szupergagyi csecse-becséiket próbálják rásózni a túristákra. A színház mögötti dombról gyönyörű panoráma nyílik az egykori város megmaradt romjaira és a vár hegyre is. Az oszlopsorokat visszafelé már díszkivilágításban fotózgatjuk. A romok előtti főtéren egy ukrán csopperos örvend hatalmas népszerűségnek. Bebandukolunk a kempingbe, az egymástól centikre parkoló kocsik között már gyalog is alig lehet közlekedni. Kifizetjük a szállást és a fogyasztásainkat (sátorhely: 200 SŁ/sátor, koktél: 150 SŁ, sör: 250 SŁ) és jókora gyalogosforgalom mellett álomra hajtjuk a fejünket.

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 11. nap

Ammanból kiverekedjünk magunkat a reggeli forgalomban, és helyi idő szerint 10 órakor már a jordán határon intézzük a papírokat. Az útleveleket alaposan átnézik, nem találnak benne „nem kívánatos” pecsétet, így „viszonylag” hamar végzünk. A szír oldalon a Carnet-re le is gombolnak fejenként 95 dollárt. Ha összeszámoljuk, a szír és jordán határátlépések és vízumok lassan 80 e HUF-ban vannak. Nem olcsó játék, főleg az előzmények ismeretében. Ügyintézés közben egy kis portekció is befigyel: a határőr parancsnok lánya Magyaroszágon tanult, tökéletesen beszéli a nyelvünket. Pár perc múlva már érkezik is a behűtött ásványvíz és a forró tea :)

A határátlépést gyorsan letudjuk, robogunk Damaszkusz felé. A délutáni forgalmat pont megcsípjük, gyakoroljuk a helyi közlekedést (már egyre jobban megy). A kempingben már régi ismerősként üdvözölnek. Pár napja még alig voltak, amikor itt jártunk, most 90 % kihasználtságon üzemel.

Fürdés, mosás, kaja, majd irány a belváros. Az olaszokat sörözésből visszaszállító taxiba zsúfolódunk be 5-en. Első megálló a sör árús, majd irány a Citadella. A taxis DJ-ként is kitűnően működik, nyomatja a jó zenéket, ritmusra mozgatjuk a taxit, a sofőrnek meg fülig ér a szája. 6-ra beérünk a Citadellához, megbeszéljük vele, hogy 9-re jöjjön értünk vissza. A biztonság kedvéért lediktáltatjuk vele a telefonszámát, az persze nem műküdik :D A citadella már zárva, bevetjük magunkat a bazársorra, kezdődhet a bevásárlás. Szinte mindenre sikerül megalkudnunk, gyarapodnak a csomagok :) A névre szóló ajándékok is elkészülnek, bár némi csalást visznek bele készítői :D

A citadella elé kisétálunk, taxisunk az araboktól szokatlanul pontosan, a megbeszéltnél 1 perccel korábban odaér, rutinos mozdulatokkal ülünk be négyen a hátsó ülésre, csomagok a hátsó ablakban, indulhat a banzáj :)

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel Kelet Túra - 10. nap

Éjszaka arra ébredek, hogy a szél rettenetesen cibálja a sátrat. Ez még nem is lenne tragédia (le lett cövekelve), de hűvös is van. Szélben kicsit mókás a sátorbontás, felcuccolunk, Aqabában megtankolunk és irány a Királyok Útja (King’s Highway). A GPS valami titkos vonzalmat táplálhatott az aqabai reptérhez, mert az aqabából kivezető utat a reptéren át szerette volna megoldani, sőt még Wadi Rumnál is a „Fordulj vissza, irány az Airport” felirat volt olvasható. Iődtakarékosság okán Petráig a Desert Highwayen kotorunk, majd a Dana Nemzeti Parktól újra belekerülünk a sűrűjébe. Az tisztán látszik, hogy a Kerak várához vezető út nem jó szándékkal van kikövezve  Kezdődnek ismét a dobálózások. Kerak előtt 25 km-rel egy ellenőrző pontnál már „Tourist Police”-os rendőri felvezetés is kapunk, talán ennek köszönhető, hogy a dobálózás alább hagy. Kerakban a rendőrök még beintik a helyes irányt, mi pedig a kellemesen bedugult „citadella sétány streeten” felcsorgunk a várba. Mire felérünk, már senkinek sincs kedve várat nézegetni, a helyi étkezde vezetője rábeszél egy ebédre minket. 9 JD –ért teletömjük a hasunkat, majd egyöntetűen arra az álláspontra jutunk, hogy irány az autópálya és a jól bevált ammani szállás. Nagyon szerettünk volna úszni egyet a Holt tengerben, felmenni a Nebo hegyre, de nem vágytunk további támadásokra. Sajnos az itteni jól nevelt „emberek” szemében aki nagymotorral csapatban közlekedik, az csak izraeli lehet, és őt meg nem szeressük :( Ammanban a szállásra bebumlizunk, kiderül, hogy hétköznap még ingyen wifi is tarozik a szálláshoz :) Fürdés után városnéző gúnyát öltünk, és iránytaxival be BKV-zuk a belvárosba. Az iránytaxis a végállomáson felajánja (előbb 20 majd 10 JD-ért), hogy felvisz a Citadellához, de nem kérünk belőle. Az utcán egy srác felajánlja a segítségét, elkísér a taxiállomásra, lebeszéli a taxissal a 2 JD-s viteldíjat, és 6 személyes üzemmódban felfurikázunk a citadellához. Taxis el, mi pedig a környék egy cseppet sem ismerve, amolyan nyócker feelinggel átitatott mellékutcák és sikátorok során lenavigálunk a főutcára. Itt fogunk egy taxit és a már jól bevált „4-en a hátsó ülésen” üzemmódban utazunk vissza a szállásra. Egyébként ez a közlekedési mód errefelé egyáltalán nem szokatlan. Ha jól emlékszem 8 fő (4 felnőtt, 4 gyerek) volt a max, amit láttunk :)A szálláson páncélos a menü wifivel :)

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 9. nap

A müezzin ismét gondoskodik a korai kelésről, szerencsére sikerül visszaaludnom. 7-kor kelünk, 8 körül a kemping recepcióján rendezem a számlát (2 JD/sátor) és rendelek egy jeepet a délelőtti túrához. Mielőtt megérkezik a jeep, a kemping mellett parkoló terepjárósoknál érdeklődök az árról. Egy 15-16 éves forma gyerek 20 JD/főről indít, de 10-ig sikerül lealkudnom, és próbálom győzködni, hogy minél több látnivaló férjen bele. A nagy hídig (great bridge) nem akar ennyiért elvinni. Megérkezik a rendelt jeep, 12 JD-ért belefér minden kívánságunk, felülünk a 28 éves, kissé viharvert Land Cruiser platójára és megindul a 3 órás kirándulás a „menyországban”. Lawrences Spring-nél kezdünk, majd Khazali Canyon, Little Bridge, Um Frouth Rock Bridge, Anfashieh Inscription, Grand Sand Dune a látnivalók sorrendje. Terepjáró túra után visszamegyünk a kempingbe, összepakoljuk a sátrakat és Aqaba-ig meg sem állunk. A klimatizált Burger Kingben hüsölünk egy kicsit (napon 38 fok van), majd Aqabától 20 km-re délre a Coral öbölben verünk sátrat a tengerparton. Fürdőzünk egyet, majd punnyadunk a napon :)

Este CBF Attival bemegyünk a McDonalds-hoz netezni. A meki netjéhez nem tartozik internet hozzáférés, egy másik nyitva hagyott wifi-re csatlakozunk. Nem egy szuper tempós, de legalább van  Mielőtt elindulnánk vissza a többiekhez, a McDonalds előtt egy kiskölök mellénk szegődik, mindenáron kis cukorkákat akar nekünk eladni. Próbáljuk finoman elküldeni, de erőszakos. Amikor a topcase-embe teszem be az övtáskámat, már figyeli, hogy még mi van benne, kezd egyre idegesítőbbé válni. Felveszem a sisakot és látom, hogy a kormány környékén valamit figyel. Nem tudtam mire vélni, a motort beindítom, sebességbe teszem a motort, és ahogy elindulok, a kis taknyos behúzza az első féket. Na ekkor gondoltam, hogy kéne neki adni egy pofont talppal, de elég sokan voltak az utcán, úgyhogy egy jobb egyenes beijesztéssel nyertem kb. fél métert, majd elindultunk szépen. Szép lassan kezd kikristályosodni bennem az az érzés, amit még eddig túrázásaim során sosem éreztem: ebbe az országba nem igazán vágyom vissza….

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 8. nap

A tegnapi attrocitások miatt úgy döntünk, hogy ledöngetünk Petrába a Desert Highway-en. A GPS hatékony közreműködésével ismét városnézés kerekedik, majd irány az autópálya. Félúton egy pihenőhelynél tankolunk, és rácuppanunk a WIFI-re, majd irány tovább Petrába. Kempinget keresünk, csak távol találunk egy bedouin kepinget, inkább visszamegyünk és a Visitor Centernél a pakolóban leteszük a motorokat, átöltözünk gyalogkakukk szettre, cuccainkat pedig a parkoló őr elzárja a bódéjába. Egy kicsit keringünk a pénztárnál, megvesszük a jegyeket és irány a „pár” kilkométeres séta. Az első kb. 1 km egy gyenge intro, de ami utána következik, azt szavakkal nehéz leírni. A Siq utána felmegyünk az áldozati hegyre, majd visszafelé már turistatömeg nélkül nézzük végig a látnivalókat. Visszaérünk a motorokhoz, sötétedésre sikerül indulásra kész állapotba kerülni, és nekivágunk a 120 km-es útnak Wadi Rum-ig. Helyi idő szerint 21.30-ra érünk Wadi Rum látogatói központjába, megváltjuk a 2 JD-s belépőket, és bemotorozunk a faluba. A faluszéli bedouin kempingben felállítjuk a sátrakat és húzzuk a lóbőrt.

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 7. nap

Helyi idegenvezetőnk tanácsára korán elhagyjuk Damaszkuszt, robogunk Boszra felé. Az időjárás egyre rosszabb, Bosra előtt 14 fokot mutat a hőmérő, és lóg az eső lába. Szinte már minden meleg ruha rajtunk van, mégis fázunk, nem erre készültünk :) Bosrában leparkolunk, felmelegedés gyanánt iszunk egy teát a főtéren, ráakaszkodunk a WIFI-re is, de el kezd szakadni az eső. Taro és MyCo úgy döntenek, hogy belépnek Izraelbe, és felderítik a lehetőségeket, hogyan lehetne onnan hajóval hazajutni. Elbúcsúzunk tőlük, majd besétálunk romokat fotózni. Szájtátva nézzük az kitünő állapotban marad színházat. Amíg kultúrsétánkat tesszük, a nap kisüt, elindulunk a jordán határ felé. Megtankolunk, bevásárolunk egy „szupermarketben”, és irány Ramatha. A határátkelés 2,5 óránkba telik, az akciót 38 JD-nk bánja. Irbid felé haladunk és innentől kezdődnek a „bajok”. A közlekedési lámpánál állva Imi topcase-re erősített sátrát le akarják venni, szerencsére nem sikerül. A városon áthajtva több helyen is kifutnak a motor elé (beijesztésképpen). Egy letérést elnézek, ezért az izraeli határ felé haladunk, Aljun felé szeretnénk menni, de egyedül a katonai ellenőrző pontokon érezzük magunkat biztonságban, a többi helyen kővel, kólás üveggel dobálnak, focilabdával próbálnak megrúgni, és Imit egy felnőtt a vársoban egy másikba kapaszkodva lábbal megrúgja. Ez bizony már nem játék, Aljunt és Jerash-t kihagyjuk és Ammanba bemotorozunk. Az atrrocitások a városba érve csillapodnak, egy laza 30 km-es városnézéssel szállásra lelünk a Theodora iskolában. 20 JD-ért nagyon kulturált szállást kapunk.

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel - Kelet Túra - 6. nap

Úgy döntünk, hogy változtatunk az útiterven: előbb Jordánián haladunk végig. A csapat egyik fele csak abban az esetben lép be Izraelbe, ha onnan hajóval vagy komppal vissza tud jutni, mert Szírián keresztül ez biztosan nem fog menni.

Begurulunk Damaszkuszba, a Naboun kempingbe. A környék „izgalmas”, de a kemping itteni viszonylatban penge. Sátrat verünk, végre sikerül lefürdeni és mosni, majd a délutáni szieszta után irány Old Damaszkusz. A kempingből kilépve belecsöppenünk a külváros „érdekes” közegébe. Az egyik sarkon gyerekek játszanak a grundon, kipasszolják a labdát, visszarúgom nekik, integetnek, nevetnek. A másik sarkon ugyanekkora gyerekek követ dobnak utánam, ami eltalál. Visszanézek, ők meg csak egymásra mutogatnak. Az egyik forgalmasabb mellékutcára kigyalogolunk, és leintünk egy iránytaxit. Az ár: 100 szír font és megy Damaszkusz régi negyede felé. Mivel heten ültünk be, többnyire csak 2 helyi útitársunk van. A sofőr nem viccel, tolja neki rendesen, ez abból látszik, hogy még a helyiek is kapaszkodnak :) Mivel nem vagyunk biztosak abban, hogy megértette a sofőr, hova szeretnénk eljutni, a Lonely Planet könyvet a kezébe nyomom. Ő meg vezetés közben tanulmányozgatja :) Végül kirak minket a régi negyedtől 1 utcányira, és mutatja, hogy merre induljunk. Úgy is teszünk, de a térképen nem tudjuk beazonosítani, hogy hol vagyunk, ezért megkérünk egy helyit, mutassa meg. Megtette. Mi meg benézzük az irányt, és gyalogolunk kb. 1 km-t mire kezd gyanússá válni. A GPS-szel belőjjük a helyes irányt (útközben beugrunk egy net kávézóba) és a Citadellánál kezdjük a városnézést. Miközben Imivel beszélgetek, magyarul megszólal mellettem valaki. Juszuf, egy helyi szálláso kiadásával foglalkozó ember, aki korábbi magyar barátnője miatt tanult meg magyarul 6 hónap alatt. Rögtön fel is ajánlja, hogy körbevezet. A barangolást a Souq al-Hamidiyya-nál kezdjük. Mindenkinél adott a lista, hogy mit szeretne venni, idegenvezetőnk intézi is a legjobb üzletet azonnal  Szépen lassan átverekedjük magunka az Umayyad mecsethez. Mivel rövidnadrágban korzózunk, a mecsetnél egy kis kiegészítő ruhadarabot kapunk, amivel a lábuknak elfedhetjük. Bemegyünk a mecsetbe, az udvara gyönyörűen ki van világítva. Körbefotózzuk kívül-belül, és lassan indulnánk vissza a szállásra. Alkalmi idegenvezetőnknek szeretnénk fizetni a kalauzolásért, de nem fogad el pénzt, meghívjuk egy teára. Egy olyan teázós vezet minket, ahol egy helyi aggastyán régi történeteket olvas fel könyvből. Beülünk és végighallgatjuk a sztroit. Bár nem értünk belőle semmit, az öreg színészi képességei áthidalják a problémát :) Jól szórakozunk, teaázás után idegenvezetőnk szerez nekünk 2 taxit és megyünk vissza a kemping. A taxis felcsillantja a helyi közlekedés minden fortélyát: letolt mindenkit, villog, dudál és nem keveset közlekedik a forgalomal szemben  Persze a kialkudott 200 fontból a végére 250 lett, és amikor 300-at adok neki, nem ad vissza, hanem hajtogatja, hogy borravaló. Jól van, legyen :)

FÉNYKÉPEK

2010 - Közel-Kelet túra - 5. nap

4 órakor (helyi idő szerint 5) a müezzin hangjára ébredek. Az első „szólam” a távolabbi faluból hallatszik, a fél órával későbbi már sokkal közelebbről szól, visszahangzik az egész környék. Visszaaludni már nem tudok, de a többi sátorban is motoszkálás hallatszik. 8 órakor Apamea „belvárosában” próbálunk bevásárolni, de a legtöbb bolt még zárva. Legurulunk a romokhoz, a csapat fele romokat fotózgatja, másik fele a parkolóban áll modellt a 3-4 busznyi iskolás csoportnak. Nem visszük túlzásba a romok fényképezését, kb. 1 óra alatt bejárjuk, majd felmotorozunk a citadellára. Egy keskeny kapunk behajtunk és egy olyan pici térre érünk, hogy megfordulni alig tudunk. A téren játszadozó gyereksereg azonnal körbevesz, villámgyorsan elhagyjuk a helyszínt. Hamában folytatjuk szíriai kalandozásunkat. A külváros egyik körforgalmánál pihenünk kicsit, hangulatos környék, nincs nagy nyüzsi. A belvárosban a főtér lezárt parkolójában letesszük a motorokat, engedély az ott szolgálatot teljesítő motoros rendőröktől kapunk. Később Imiék megjavítják neki a motor ülését, ápolva ezzel a magyar-szír kapcsolatokat :D Norias vízkerekeket megnézzük, majd Masyaf várát útbaejtve Krak De Chavallier lovagvár a következő megálló. A várhoz felvezető utat nem „hagyományos” úton, hanem egy kis kerülővel, kertek alatt tesszük meg, természetesen vannak benne izgalmak: 25 %-os emelkedő, 1 autónyi széles sikátor, rohangáló kis kölkök. A vár számomra egy kicsit csalódás, mire végigbóklásszuk, az eső elered. Homsra beérünk, a Khaled ibn al-Walid Mosque előtt leparkolunk. 5 másodperc alatt összecsődült 50-60 ember, a motorokat körbeállják, néhányan elmegyünk a mecsetet lefényképezni, de igyekszünk vissza. A helyi szupermarketben feltöltjük a készleteket és irány Mar Mousa. A kolostort még napnyugta előtt elérjük, a buszmegálló váróteremre hasonlító fedett részen felverjük a sátrat, és betúrunk néhány páncélost. Sötétedés után 2 autóval helyiek érkeznek, szemmel látható, hogy az általunk belakott fedett placcra pályáznak. Kicsit csalódottan odébbmennek kb 30 m-rel és nekilátnak vidámkodni: pillanatok alatt óriási tüzet raknak, üvöltetik a zenét, kiabálnak, dorbézolnak. Mi nyugovóra térünk, öket pedig ez zavarja, az egyik kocsival lejönnek a sátrak elé, bőgetik a motort, ami a csövön kifér, majd fél perc elteltével visszagurulnak „lármázni”. 1 óra múlva aztán csönd lesz, na ez gyanús. Attival kijövünk a sátorból, és végignézzük ahogy elhúznak dél felé

FÉNYKÉPEK

VIDEO - Szíriai streetfighter

VIDEO - Szíriai streetfighter_2

VIDEO - Hama vízkerék

VIDEO - Hama vizkerek_2

VIDEO - Hama vizkerék_3

2010. - Közel-Kelet túra - 4. nap

Alig több, mint 130 km van hátra a török-szír határig. Iskenderun környékén a táj drasztikusan megváltozik: hegycsúcsok törnek a magasba. És a benzinkutak gyakorisága csökken, így fordulhatott elő, hogy MyCo benzinje kifogyott az autópályán. Viszonylag hamar sikerül orvosolni a problémát, a köv, faluban tankolunk és robogunk tovább. Hatayban egy útjavítás/terelés következtében kanyargunk egy kicsit a városban, Fél 11-kor érünk a határra, és kezdetét veszi egy hosszú bürokratikus procedúra. A török oldalon viszonylag gyorsan végzünk (kb. 1 óra), a szír oldalon az átkelés „kicsit” hosszúra sikeredett. Történt ugyanis, hogy a belépéskor megváltandó Carnet De Passages-t irreálisan magas összegért akarták velünk megvetetni. 300 USD-ről indítottak,majd amikor elmondtam nekik, hogy egy német motoros januárban 20 USD-ért vette ugyanezt, akkor előbb 140, majd 88 USD-re mérsékelte az árat. Ez kezdett kicsit gyanússá válni, így felhívtuk a sziriai magyar nagykövetet és megkértük, hogy segítsen tisztázni ezt a szituációt. Végül kiderült, hogy a hivatalos összeg 145 USD, úgyhogy ha sikerül 88 USD-ért megvenni, akkor szinte ingyen van :D Később arra is fényderült, hogy Carnet csak 1 útra érvényes, visszafelé további 88 USD-t kell legombolnunk. Hurrá! Nekiveselkedtünk az ügyintézésnek, de a 7 ember papírjai nem 2 perc alatt készültek el, közben rohangálni: pecsét, fénymásolat, sárga papír, okmánybélyeg,stb…. Ennél már csak az a „vallatás” volt keményebb, amivel a szír határőr egyenként faggatott minket, hogy ugyan megyünk-e Izraelbe. Mindezt szemtől szembe, és többször visszakérdezve. Summa summarum ½ 4 után láttuk közelről a Welcome to Syrian Arabic Republic táblát. „Örömünkben” lemotoroztunk Lattakiába (menet közben egy kisebb – az út közepén felejtett – szikladarabot sikerült a kerékkel szétcsapni, szerencsére nem tett kárt sem a felniben, sem a gumiban)
Lattakiában egy kis sütödében betolunk az arcunkba egy kis finomságot és elindulunk a mai végcélhoz: Apamea-ba. Mivel a feltöltött GPS térképek több helyen is hibáznak, sűrű visszafordulásokkal szaggatjuk a haladást. Ráadásul a rendkívül precíz kitáblázásnak köszönhetően (bokor takarta a táblát) még az egyirányú utcába is sikerült behajtani. Időközben felfedeztük a helyi közlekedők legfőbb ismérveit: lámpa nélkül (még teljes sötétben is), az úttest bármely pontján (leállósáv, szembesáv, stb) dudálva haladnak. Apamea felé haladva az út a hegyekben kanyarok, a katonai ellenőrző pontnál csak intenek, ereszkedünk tovább a „pusztába”. Suqaylabiah-t korom sötétben érjük el, tankolunk és fontolgatjuk, hogy a benzinkút mögött verünk sátrat (a benzinkutas felajánlotta a lehetőséget), de a kút melletti üzem zaja és a folyamatos teherautó forgalom nem túl kedvező. Úgy döntünk, hogy tovább állunk a tervezett szálláshelyre, az 5 km-re lévő Apameába. Amint a városba beérünk, a helyi motorosok azonnal melénk szegődnek, integetnek, centikre mellettünk haladnak, az őrültebbjei egykerekeznek (és közben forgolódnak). Bekanyarodunk az ókori romok felé, a motorosok nem tágítanak. Keresgéljük a sátornak alkalmas helyeket, az egyik motoros felajánlja, hogy aludjunk nála. Mivel a fél falu már tudja, hogy itt vagyunk, megnézzük az effendi által felajánlott szállást. 2 szoba, szépen berendezve, tökéletes lenne, de a motorokat a lépcsőn és a szük kapun nem tudjuk levinni (fel mégannyira sem), kint pedig nem akarjuk hagyni. Északon elhagyjuk Apameát, és az első lehetőségnél elindulunk hegyre fel. Egy kis falut elhagyva az út mellett verjük fel a sátrakat. Amint állnak a sátrak, megindul a forgalom, motorosok, autósok és gyalogosok is megtalálnak minket. Megvacsorázunk, majd a telihold fényénél indul a dumaparty. 2 helyi kölyök többször is elgyalogol előttünk, rákérdezünk, hogy akarnak-e valamit, ha semmit,akkor fellőtték a pizsit, irány haza. A „kedves” helyiek persze egész éjjel jártak fel-le, persze a sátraknál dudáltak vagy éppen hangosan, kiabáltak, vagy a motort bőgették. Szép álmokat!

FÉNYKÉPEK

2010. - Közel-Kelet túra - 3. nap

Helyi idő szerint 9-kor ébredünk, egy kiadós reggeli után Aksaray felé vesszük az irányt. Az időjárás és a forgalom kellemes, az út minősége kritikán aluli. A motoromon konkrétan csavarok lazultak ki a rázkódás miatt. Taro Teneréjén a gázkar kezdett körbetekeredni. Ennek köszönhetően a tankolást egy „kötelező szerviz” követte, melyet helyiek kisebb csoportja követett figyelemmel. A benzinkutas megvendégelte egy teára a csapatot. Aksaray előtt 5 km-rel rákezd az eső. Beállunk a kútra, és fontolgatjuk, hogy felesleges lenne Göreméhez kitérőt tenni, sem motorozni, sem fényképezni nem jó esőben. 20 perc után esőruhában útnak indulunk, Aksarayon a megbeszéltek ellenére Gömere felé fodrulok, adok egy esélyt az időjárásnak. Ez abban a pillanatban a 19-re is lapotkérés szindróma volt, mivel csöpögött az eső, és kb 5-6 km-t még zuhogó esőben tettünk meg. De a helyi adottságoknak köszönhetően az időjárás kb 10 km-enként változik, így Göreménél már napsütésben fotózgatjuk a barlanglakásokat. Fél órás nézelődés majd irány tovább Nidge felé. Az eső újra rákezd, a hegyekből hatalmas vihar zúdul alá. Szerencsére csak a viharfelhő szélét csípjük meg, nem ázunk el nagyon. A felhők között a távolban a Kontekli hegy vonulatai játszadoznak a napfényben. Közben a nap is kisüt, és gyönyörű szivárvány koronázza meg a látványt. Haladunk tovább délnek, Kolsuz környéke leginkább egy skót felföld panorámáját idézi. A tervünk az, hogy hazafelé (ha időnk engedi) is erre jövünk.Beyagilnál megállunk tankolni (a benzin minősége kérdéses), majd a benzinkút melletti étterem kínálatából szemezgetünk. A nem túl bizalomgerjesztő felhozatal visszariasztott minket, inkább a 200 m-rel távolabbi vendéglő konyháját teszteljük. Nem rossz, a csirke kifejezettel ízletes, én egy kebabra rontok rá: nem maradtam éhes. Lakoma utána ereszkedünk tovább Adana felé, a szerpentinen kivilágítatlan kamionok vívják gigászi harcukat hegynek fel, sokszor be sem tudják fejezni az előzést mire odaérünk. Kb 15 km-en keresztűl üzzük ezt a helyi „extrém sportot”, majd rákanyarodunk a pályára és valamivel nyugodtabb körülmények között robogunk bele az estébe. Az egyik pihenőhelynél megállunk kenyeret, vizet venni. Imi közben talál egy ideális kempingplaccot. Sátorverés után „általános fertőtlenítés”, majd az autópálya monoton zúgása melett nyugovóra tér a csapat.

FÉNYKÉPEK

VIDEO - A három Tenor